• Magyar költő, író, drámaíró és pedagógus, a szabadvers műfajának egyik legjelentősebb képviselője hazánkban. Húszéves korában részt vett a Nyugat elindításában, neve elválaszthatatlan volt a lap aranykorától. Legnagyobb hatású műve a Feleségem története (1942) című regény, amely 1958-ban megjelent francia fordításának köszönhetően európai szintű ismertséget hozott a szerzőnek.
  • Bár Magyarországon főleg költőként ismert, élete során alig száz verset jelentetett meg. Költeményeit óriási műgonddal csiszolta tökéletesre, gyakran hónapokig dolgozott legrövidebb versein is, de volt olyan is, amit tucatszor át- vagy újraírt élete során.
  • A tanácsköztársaságban politikai szerepet vállalt, ezért annak bukása után ott kellett hagynia tanári állását. 33 évesen nyugdíjba vonult, kitanulta a szűcsmesterséget, és innentől kezdve csak az írásnak élt. Legtöbb prózai és drámai műve az ezt követő negyedszázadban született, például a IV. Henrik király (1931) című színdarab, amelyet csak 1964-ben mutattak be, ekkor azonban óriási siker lett.
  • Folyamatosan panaszkodott képzelt betegségeiről. Nádas Péter szavaival: „a legjelentősebb magyar hipochonder. Örökké kimerült, állandóan beteg, már ifjúként aggastyán, ő már csak a kegyes halálra vár. Élete végére sikerült csak tolókocsiba kerülnie, de akkor aztán trónként használta.”