Az amerikai George Saunders kapta a 2017-es Man Booker-díjat.

A Booker-díj bizottsága 2013-ban döntött úgy, hogy a következő évtől kezdve nem csak Nagy-Britannia és a Brit Nemzetközösség szerzőit lehet kitüntetni a díjjal, hanem bármilyen könyvet, ami angol nyelven született és kiadták az Egyesült Királyságban is. A változtatás legnagyobb nyertesei kétségkívül az amerikai írók voltak, akik ennek köszönhetően kerülhettek fel a Booker palettájára, és akik idén sorozatban másodszor nyerték el a rangos kitüntetést. Tavaly Paul Beatty The Sellout című könyvét díjazta a zsűri, idén pedig a texasi George Saunders Lincoln in the Bardo című regényét választották az év legjobbjának.

Saunders regénye Abraham Lincoln fiának alakján keresztül vezet be minket a Bardo birodalmába, ami a tibeti buddhizmus tanai szerint egyféle köztes létállapot élet és halál határán. Lincoln gyermeke, Willie, 11 éves korában halt meg, és a korabeli források tanúsága szerint az egykori elnök rendszeresen visszajárt a kriptájába, hogy átölelhesse fia testét. A könyv cselekményének nagy része a Bardóban játszódik, ahol Willie kapcsolatba kerül az árnyékvilág többi csapdába esett lakójával, miközben várja, hogy édesapja visszatérjen hozzá.

A Booker zsűrije az elismerést Saunders formai újításának zsenialitásával indokolta, miszerint a könyv szinte teljes egészében párbeszédek sorozatából áll, mégis képes plasztikus képet festeni a haláluk tényét elfogadni képtelen lelkek birodalmáról, és hűen reflektálni a korabeli történelmi viszonyokra. Az 50 000 font pénzjutalommal is járó díj shortlistjén egyébként Saundersen kívül még két amerikai szerepelt: Paul Auster 4321 című regényével, és az elsőkönyves Emily Fridlund History of Wolves című művével.