„A kinyíló szó elkezd egy nagy teret kivárni magának”
Tompa Andrea 2018-ban az Omerta című regényével elnyerte a Libri irodalmi díjat, tavaly megjelent kötete pedig ismét a díjak tíz döntőse között szerepel. A Haza
Tompa Andrea 2018-ban az Omerta című regényével elnyerte a Libri irodalmi díjat, tavaly megjelent kötete pedig ismét a díjak tíz döntőse között szerepel. A Haza
Szabó T. Anna harmadik novelláskötete a bennünk feszülő vágyról, rajongásról, ösztönről, haragról, belső erőről, szenvedélyről és ezek megzabolázásáról vagy épp felfokozásáról szól. A Szabadulógyakorlat című
A megszokottság, a kapcsolati elrendeződések, az érzelmi elfojtások merevségét alapjaiban változtatja meg egy sorsfordító autóbaleset, a négy ember szemszögéből elmesélt történet mozaikok és nagytotálok váltakozása.
Saját életünk cégvezetői mi magunk vagyunk, hiszen rajtunk múlik, merre terelgetjük döntéseinkkel az életünket. Háy János kötete az ember lényegét érintő alapproblémákat beszéli el, nem
Bevallottan és szándékoltan önéletrajzi írás Bereményi Géza könyve, a Magyar Copperfield. A sokak által várt kötet a gyermeki és ifjúkori éveket meséli el olyan évtizedek
Nádasdy Ádám korábban már kétszer is szerepelt a Libri irodalmi díjak döntősei között: 2016-ban A vastagbőrű mimóza, 2020-ban pedig a Jól láthatóan lógok itt című
A KultTér legújabb részében Szabados Ágnes A pszichopátia belülről című könyvet mutatja be, ami egy nem mindennapi felfedezésről szól. Mit csinál az agykutató, neurobiológus, ha
Grecsó Krisztián, a Vera című regény Libri irodalmi közönségdíjas szerzője mesélt nekünk legfrissebb könyvélményeiről, arról, hogy miként választ új kedvenceket, és a kortárs irodalom megítélésének
Rúzsa Magdolna énekesnő, az Angyalkert című zenés mesekönyv szerzője olvasási szokásairól, az első meghatározó könyvélményéről, a költészet fontosságáról és egy-egy meghatározó olvasmány sorsfordító erejéről mesélt
Csernus Imrétől megszokhattuk, hogy nem kertel és nem alkuszik meg. Az Egy életed van című könyv szerzője most legkedvesebb könyvélményeiről és a könyvekhez fűződő sajátos
Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!