A sorvezető

Ács Tibor

logisztikai igazgató

Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?

Az iskolai kötelezők közül több is, például Voltaire: Candide

Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Szeretem az életrajzi könyveket, sokat lehet belőlük tanulni, és tanulságosak az emberi sorsok.

Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?

Kis mértékben, kedvet csinálhat hozzá.

Bill Clinton – James Patterson – Az elnök eltűnt

A könyvbéli Duncan elnököt Clinton és Patterson hozta létre. Tudatosan nem definiálják, hogy melyik pártot képviseli, így, a mai, erősen osztott Amerikában sem veszítenek olvasót – ügyes húzás! Maga a történet is fiktív, de nagyon lehetne valós is. A regényben egy terroristák vezette kibertámadástól védik meg Amerikát, az elnök és árulóval színezett csapata megakadályozza, hogy megrogyjon az ország, az anarchia rémképe nem lesz valóság, ahogy az amerikai történetekben történni szokott, elhessegetik a gonoszt. Szép kiállású, rövid fejezetekből álló, jól megírt, a feszültséget folyamatosan fenntartó kiadvány, érdemes kézbe venni azoknak, akik első kézből szeretnének tájékozódni arról, hogyan is működik a Fehér Ház. Bennem egy kérdés maradt csupán – bár, az átfedések Duncan és Clinton között egyértelműek, az izgalmas jelenetek pedig bármelyik Patterson kötetben megállnák a helyüket – végülis ki írta inkább a könyvet. Patterson, vagy Clinton?

További könyvajánlók

Remélem, örülsz

Szeretem azokat a könyveket, amelyek mesélnek, amelyek úgy mesélnek, mint egy hömpölygő, magában megannyi titkot hordozó

Az életmódkönyv

Sajnos mára népbetegségnek számít a túlsúly, a cukorbetegség és az egyéb kapcsolódó rendellenességek. Úgy érzem, egyre

A természet feltalálója

Képzeljünk el egy jó fantáziával megáldott, állami szférában dolgozó bányamérnököt. Még nincs 30 éves, amikor felmondja

Bíborszín

Nagyon sok jó ajánlást olvastam a könyvről, többek között ezért is voltam kíváncsi rá. Celie története

Szakértőink ajánlói

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad és automatikusan előtör

lm.png
A sorvezető

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.