Ezzel a könyvvel évek terápiás munkája kapott okos, érzékeny, átélhető szakirodalmi hátteret, stabil alapot, referenciapontot.
Kezdjük egy olyan állítással, amivel a kedves olvasónak talán barátkoznia kell egy kicsit: a harag nemhogy nem rossz tanácsadó, ellenkezőleg, az egyik legjobb.
Feltéve persze, hogy nem akarjuk, hogy a világ azon része, amely megtanulta adekvátan használni a haragot, átgyalogoljon rajtunk. A harag ugyanis a határhúzás képességéhez kapcsolódó érzelem, és mint ilyen, az egyik legfontosabb védelmi vonalunk. Ezt nem én mondom, hanem a lélektan okos szerzői, meg őszintén szólva – ha kicsit belegondolunk, és leválasztjuk a haragról a rátapadt ítéleteinket – a józan paraszti ész. Hiszen aki hozzáfér a haragjához, és megtanulta azt megfelelő módon használni, élni, de nem visszaélni vele, az úgy képes kifejezni, hogy „eddig és ne tovább”, hogy azt környezete tiszteletben is tartja, mégsem válik utálatos agresszorrá.
Persze, attól még, hogy mindezt elméletben tudom, nem feltétlenül vagyok képes arra, hogy az érzelmek szintjén is megéljem, pláne, hogy a gyakorlatba is átültessem.
Sok év intenzív terápiás munkája alatt – amely során kiderült, hogy az emberek döbbenetesen nagy hányadának akad nehézsége a haraggal, nagyobb részük elnyomja, kisebb részük nem képes kordában tartani – ebben viszonylag sokat fejlődtem, de azért bőven van még hova.
Szépen illusztrálja ezt a tény, hogy azon mai napig őszintén megdöbbenek, amikor kifejezem valakinek, hogy nem oké, ahogy viselkedik velem, majd az illető nemcsak bocsánatot kér és változtat a viselkedésén, de még meg is köszöni, hogy szóltam. Hát, ha én ezt hamarabb tudom… hamarabb megtenni akkor sem tudtam volna – de hátha ez a könyv majd segít, hogy másoknak könnyebb legyen.
Soraya Chemaly kötete azzal kezdi ezt a fontos munkát, hogy segít az olvasónak hamar – és úgy istenigazából – felbosszantani magát. Már azon is lehet bosszankodni kicsit, hogy ez a fontos könyv, ami 2018 óta létezik, miért csak most érkezett meg a magyar piacra.
Arra a bosszúságra ugyanis, amit ez a kötet kivált, hatalmas szükségünk van – szemben ugyanis, mondjuk, a hírolvasással járó bosszankodással, ez vezet is valahova. Egy autentikusabb, asszertívebb létezésbe, ahol a toxikusan pozitív, szedált, hazug good vibes only szemléletnek nincs többé helye.
Nem csoda, hogy a Jól áll neki a harag nemcsak a feminista irodalom rétegműfajában, hanem a mainstreamben is nagyon ment – olyan médiumok emelték be éves toplistáikra, mint a Washington Post vagy a Psychology Today. Chemaly sok saját élményt oszt meg, szigorú vallásos neveltetésben részesült színes bőrű nőként nyilván beléivódott épp elég kimondatlan szabály az érzelmeit elnyomó „jó lány” ideálképéről. Ám jóval tovább megy személyes sérelmei sorolásán.
Pszichológiai, szociológiai, biológiai, politikai kutatásokból származó adatokkal alátámasztva meséli el, miként tanítja arra a társadalom a lányokat és nőket, hogy ne legyenek dühösek, és hogy mindennek milyen hatása van a mentális és testi egészségre, illetve milyen munkahelyi-össztársadalmi egyenlőtlenségeket okoz.
Így aztán nem meglepő, hogy Chemaly egyenesen azt állítja, a női harag nem pusztán az egyén életét mozdítja előre, hanem komoly társadalmi változásokhoz is elvezethet – ehhez pedig konkrét javaslatokat is ad a harag felismerésére és arra vonatkozóan, hogy eldöntsük, mikor és miként fejezhetjük ki azt biztonságosan és hatékonyan. Csodálatos, hiánypótló kötet, szerintem tegyük kötelező olvasmánnyá, és kapja meg mindenki karácsonyra vagy nőnapra.
Kapcsolódó cikkek:
