Amikor filmipar és a videójáték-ipar egyszerre igyekszik a lehető legtöbb választást a kezünkbe adni, különös döntés interaktív gyerekkönyvek írásába kezdeni. Lekörözheti a képernyőt az olvasás? Van még jövője az 50 éve született lapozgatós könyveknek? Ismered Bojti Annát? Bármi is a válaszod, lapozz a következő bekezdéshez!
Minden a Tűzhegyen kezdődött
Amikor Steve Jackson és Ian Livingstone a 70-es évek végén házalni kezdtek új könyvötletükkel, többszörös ellenállásba ütköztek. A kiadók legnagyobb része nem látott piaci lehetőséget a koncepcióban, sőt a legtöbben nem is értették azt.
A könyv fejezetei nem lineárisan követték volna egymást, hanem az olvasó döntései alapján ide-oda lapozva kellett volna előrehaladni a történetben. Az olvasás elengedhetetlen kelléke volt még egy dobókocka és egy ceruza, amivel az olvasó-hősök az erejüket és szerencséjüket tehették volna próbára – vagyis a könyv a nagy, csoportosan játszott, Stranger Things-ből is ismert asztali szerepjátékokkal szemben kínált volna egyszerűsített, egyedül is játszható alternatívát.
A szerzőpárosnak végül a Puffin Books adta meg a megjelenés lehetőségét, de a marketingcsapat így is alaposan megizzadt. Társasjátékként hirdessék a kötetet? Gyerekkönyvként? Kit fog ez egyáltalán érdekelni? A Tűzhegy varázslója végül 1982-ben jelent meg, Kaland-Játék-Kockázat (Fighting Fantasy) sorozat még további 59 könyvvel bővült, amelyekből több mint 17 millió példányt adtak el – amiben a formátumot továbbfejlesztő vagy egyszerűen lekoppintó kiadványok még nincsenek is benne.
Emléke örökké velünk marad
A 90-es évek végére a lapozgatós könyvek körüli érdeklődés apadni kezdett, de ahogy lenni szokott, hatásuk nem múlt el nyomtalanul. A generáció, amelyik megtanulta, hogy a döntései következményekkel járnak, és az alagút egyik végében mindig szörnyetegek, a másik végében pedig (jó esetben) kincsek várnak, szép lassan formátumot váltott.
A kalandoknak nemcsak látványosabb otthont biztosítottak a videójátékok, de a kockadobálás és számolás terhét is levették a játékosról. Majd két évtizedes csend következett, ami alatt kettő dolog történt.
Egyrészt hihetetlenül felment a kereslet a régi, 80-as, 90-es években kiadott lapozgatós könyvek iránt (amit jól tükröz az is, hogy idén a magyar Comic Con egyik sztárvendége Ian Livingstone volt). A másik pedig, hogy felnőtt az a korosztály, amelyik gyerekként a Bajnokok Próbájának labirintusában és a Skorpiók Mocsarában kalandozva töltötte a nyári szüneteit. És a nosztalgia sokszor csodákra képes.
Trollok az állatkertben
A gyerekkönyvek rajongójaként 2018-ban jött az a pillanat, amikor először úgy tűnt, hogy valaki valami újat szeretne csinálni a lapozgatós könyvek formátumával. Varró Dániel Szomjas troll című könyvének egyik fejezetében már nemcsak ide-oda cikázhattunk a történetben, hanem eközben a szöveget is öröm volt olvasni – ami a retro Kaland-Játék-Kockázatoknak, valljuk be, soha nem volt erőssége. A következő fontos mérföldkövet pedig Bojti Anna egy évvel később megjelent meseregénye, az Éjszaka az állatkertben című könyve hozta el.
A társasjáték-tervezőként is tevékenykedő szerző ma a magyar gyerekkönyves színtér egyik legizgalmasabb szerzője, aki pontosan tudja, hogyan lehet behúzni egy kalandba a 90-es években szocializálódott szülőket és az ő ingerekre éhező gyerekeiket, de ami ennél is fontosabb: miként lehet olyan atmoszférát teremteni, ami egyszerre ismerős és idegen, szokatlan, szelíden hátborzongató, de még nem félelmetes.
Az Éjszaka az állatkertben, majd az azt követő Kék ajtó titka, a Csend apó kertje és a Lidércerdő mélyén visszahozza a lapozgatás és a felfedezés örömét, és bár van tétje a döntéseinknek, a könyvek nehézségét a gyerekekre szabott logikai feladványok adják, nem pedig a dobókockák random szerencsefaktora.
Újra van Vidámpark Budapesten
Bojti Anna legutóbbi lapozgatós könyve sok szempontból szakít a fenti meseregények formátumával. A Vidámpark a város fölött mérete és illusztrációs világa is árulkodóan a kisebb, 5-6 éves korosztályt célozza meg, mintha csak egy böngészőt tartanánk a kezünkben. A régi Vidámparkban játszódó mese feladványai is leginkább az illusztrált oldalpárok böngészéséhez kapcsolódnak, miközben a fejezetek gyors ritmussal visznek be egy-egy új kalandba, amelyek egyenként 10-20 perces olvasási időt jelentenek.
Aki még gyerekkel közösen tudja olvasni, annak érdemes megfigyelnie, hogy a kicsik milyen boldogan ismerik fel saját választásaik erejét, akár Bojti Anna könyveit olvasva, akár a nagyobb korosztálynak szóló 1000 veszély sorozatot, Kertész Erzsi Hat sértett kísértetét vagy Wéber Anikó Zuhanórepülését.
Hirtelen olvasás közben is fontossá válik a mérlegelés, annak a felismerése, hogy egyetlen döntés hányféle végkimenetelt hozhat magával, és hogy az olvasás egyáltalán nem passzív időtöltés – és akkor hirtelen az az érzésünk támadhat, hogy nem is egy könyvet, hanem valami annál is fontosabb kapaszkodót adtunk a gyermekünk kezébe.
Kapcsolódó cikkek:
