A márciusi Libri Mini könyvválogatás a „Felnézek rád” témakört helyezte a fókuszba, megvizsgálva a mesekönyvekben megjelenő esendő példaképek személyiségformáló erejét. Ennek apropóján Kádár Annamária pszichológust kérdeztük arról, miben rejlik a hétköznapi hősök varázsa a gyerekek számára. A szakemberrel a mesék pszichológiájáról, a felgyorsult kiskamaszkorról és a tökéletlenség felszabadító erejéről is beszélgettünk.
Tündérvilág vs. hiteles példaképek
Minden gyermek életében eljön az a pillanat, amikor a varázslatos tündérvilág csodái mellé valóságosabb kapaszkodókat is keres a mesékben. A márciusi Libri Mini könyvválogatás ezt az izgalmas időszakot járja körül, miközben a mindennapokban követendő minták jelentőségét állítja fókuszba. A klasszikus, sebezhetetlen szuperhősök mellett egyre fontosabbá válnak a hétköznapi példaképek, azok az emberi karakterek, akik szintén hibáznak, küzdenek, félnek, végül nagy erőfeszítések árán győzedelmeskednek a nehézségek felett.
Kádár Annamária pszichológus szerint, amikor a példaképek szempontjából szeretnénk olvasnivalót választani a gyerekeknek, érdemes az életkori sajátosságokból kiindulni. Mint mondta, nyolc-kilencéves korig a klasszikus tündérmesék időszaka van, amikor a gyerekek gondolkodása még fekete-fehér, a hősök egyértelműen jók vagy rosszak.
„A gyerek a szülőkre is úgy tekint, mint akik omnipotensek, félistenek, akiknek megvan az erejük ahhoz, hogy minden problémát megoldjanak” – magyarázta a szakember. Ez a varázslatos időszak ma már sokkal hamarabb véget ér, a kiskamaszkor a korábbi hatodik-hetedik osztályról a harmadik-negyedik osztályra tolódott vissza.
Ebben az életszakaszban a fiatalok a realitás felé fordulnak, megjelennek a finomabb árnyalatok. Kádár Annamária rávilágított, ahogy a kiskamasz a szülőt a félisten pozícióból leteszi a földre, és megjelenik benne az igény, hogy a könyvekben szereplő hősök is hús-vér emberekké váljanak.
„A mese hőse nem mindent tud megoldani, eltűnnek a varázseszközök. A gyerekek még ebben a korban is szeretik a meséket, de már inkább azokat a történettípusokat, amelyekben a hős a saját erejéből boldogul” – fűzte hozzá. Az ifjúsági kalandregények pontosan ezt a sémát követik: a főszereplő kilép a komfortzónájából, kríziseket él át, végül megerősödve tér vissza a mindennapokba.
Lázadókból inspiráló felnőttek
Kádár Annamária Valódi példaképek című sikerkönyvében tizenhárom kortárs hazai személyiség életútját dolgozta fel mesei formában. A történetek megmutatják, miként küzdöttek meg a hősök a saját belső és külső sárkányaikkal céljaik elérése érdekében.
A szakember üzenete egyértelmű: a hiteles minták átsegítenek minket a legnehezebb pillanatokon, erőt adhatnak az elénk gördülő akadályok leküzdéséhez. Egy igazi példakép abban nyújt támaszt, hogy felismerjük a saját értékeinket, bátran merjünk nagyot álmodni a jövőnkről, rátalálva a saját belső hangunkra.
A pszichológus kiemeli, hogy a kimagasló eredmény sosem egy véletlen szerdán történik meg a könyv hőseinek életében sem. Kiderül, hogy a bemutatott karakterek fele egyáltalán nem volt jó tanuló, sokszor feszegették a határokat. „Nagyon könnyű velük azonosulni, mert ugyanúgy szegény legény módjára indultak, és csak annyi a különbség, hogy kitartottak, belerakták az energiát, megharcoltak a félelmeikkel, szorongásaikkal.”
A közös olvasás és a tökéletlenség ereje
A hiteles példaképek pszichológiai háttere komoly motivációs folyamatokat tár fel. A valósághűség adja a legnagyobb hajtóerőt az olvasó számára: a gyerek joggal érezheti úgy, hogy ha a főhősnek sikerült végigmennie ezen a rögös úton, számára is lehetséges a siker. Attól lesz a példakép hiteles, hogy tökéletlen, mert a valódi kapcsolódáshoz elengedhetetlen a hibáink felvállalása – szülőként is. „A félistenekkel nem lehet azonosulni, azokat lehet irigyelni, lehet utálni” – mondta el a pszichológus, emlékeztetve minket arra, hogy a legértékesebb erőt a saját hétköznapi problémáink legyőzése adja.
A tematikus mesekönyvek kiváló terepet biztosítanak arra, hogy a legkisebbek minél hamarabb találkozzanak inspiráló sorsokkal, megalapozva későbbi bátorságukat és küzdőképességüket. A közös olvasás megtartó ereje pedig felbecsülhetetlen a szülő-gyermek kapcsolatban, amit Kádár Annamária a beszélgetés során Vekerdy Tamás példájával is alátámasztott: „45 éves korában lett először apa, van négy gyereke, és mind a négy gyerekének 18 éves koráig felolvasott… ez egy fontos kapocs volt”.
A pszichológus szerint komoly hiba, hogy sok családban pont nyolcéves korban hagyják abba a szülők a felolvasást, hiszen a gyerek már egyedül is tud olvasni. Pedig a közös rítusok, mint az esti mesélés elmélyítik a kötődést: „Kiskamaszkorban is fontos, hogy a gyerekek azt lássák, hogy az olvasás öröm, hogy választás kérdése, nem kötelező. Ehhez elengedhetetlen a hiteles szülői példamutatás, és a közösen megélt élmények megtartása.”
A borítón látható fotó Emmer László munkája.
Kapcsolódó cikkek:
