Egy fiatal nő, akit száműznek a világból, amely addig meghatározta az életét – és egy sziget, ahol már nem számít más, csak a túlélés. Allegra Goodman Isola című regénye ebből az egyszerű, mégis erős felütésből indul, és olyan történetté tágul, amely fontos felismerésekkel szolgál a történelemről és a kor emberképéről.
A regény Marguerite de la Rocque igaz történetét idézi meg, egy 16. századi francia nemeslányét, akinek sorsa mások döntéseinek következményeként tragikus irányba fordul. Árvasága után gyámja kezébe kerül, aki inkább saját ambíciói eszközeként, mintsem védelmezendő rokonként tekint rá. Az Újvilág felé tartó expedíció során Marguerite tiltott kapcsolatba bonyolódik, és amikor ez kiderül, kegyetlen büntetés vár rá: egy lakatlan, kietlen szigeten hagyják magára szerelmével és hűséges dajkájával, Damienne-nel. Így fordul a természet Marguerite számára szeretett háttérből a hideg, az éhség és az elszigeteltség mindennapi próbájává. Veszteségek sorozata után Marguerite végül teljesen egyedül marad, és a túlélés kérdése egzisztenciális súlyt kap: nemcsak az a tét, hogy meddig bírja, hanem az is, hogy kivé válik ebben a kíméletlen közegben.
Goodman regénye elsősorban arra a lassú, belső átalakulásra épít, amelyen az ember szélsőséges körülmények hatására esik át. Marguerite története fokozatos leválás a civilizációról, ahogy mindaz, ami addig meghatározta életét – rang, neveltetés, társadalmi szerep – rétegről rétegre hullik le róla.
A világ, amelyben korábban élt, a hallgatásra és az alkalmazkodásra nevelte, arra, hogy visszafogja saját gondolatait és vágyait. A szigeten azonban többé nincs kinek megfelelnie. Ami megmarad, az a puszta jelenlét és a döntések súlya: hogyan él tovább, miből építkezik, miben talál kapaszkodót, kitart-e elvei mellett akkor is, ha közben senki nem látja?
Ebben a folyamatban különösen hangsúlyossá válik a hit kérdése. Marguerite számára a hit kezdetben örökölt rend, egy külső rendszer, amelyhez igazodnia kell. Gyámja ezt a hitet félelemkeltésre és kontrollra használja, míg más szereplők egészen más minőséget képviselnek, belső, támaszként szolgáló csendes meggyőződést. Ahogy Marguerite egyre inkább elszakad korábbi világától, hite is átalakul. Mit jelent hinni akkor, amikor minden bizonytalanná válik? Hol húzódik a határ hit és túlélés között?
A regény érdekesen operál a kapcsolatok dinamikájával. A gyám kegyetlensége és önzése éles kontrasztban áll azokkal a kötelékekkel, amelyek Marguerite életét meghatározták.
Damienne alakja különösen hangsúlyos, mivel hűsége, erkölcsi tartása és feltétel nélküli jelenléte olyan alapot ad Marguerite számára, amely még a legnagyobb veszteségek után is tovább él benne. Ez a kapcsolat nemcsak érzelmi támasz, hanem iránytű is, amely segíti őt eligazodni egy struktúráját vesztett világban.
Goodman prózája letisztult, mégis rendkívül érzékletes. A természet leírásaiban egyszerre van jelen a kegyetlenség és a szépség, és ez a kettősség végig meghatározza a történet hangulatát is. A regény nem idealizálja a túlélést, nem emeli hősi magasságokba, inkább megmutatja annak monoton, gyakran kimerítő valóságát.
Az Isola végső soron egy történelmi túlélőtörténetbe ágyazott mély, nagyon emberi regény. Arról szól, hogy mi marad az emberből, ha minden külső támpont eltűnik körülötte, és hogy miként lehet ebből a hiányból valami újat felépíteni.
Ezt megtanulni sokunknak nagyon tanulságos lehet, még ha nem is számítunk rá, hogy a közeljövőben egy lakatlan szigeten találjuk magunkat.
A borítón látható fotó Amy E. Schwartz munkája.
Kapcsolódó cikkek:
