Képzeljünk el egy olyan történetet, amiben az a nem kevéssé hajmeresztő tény a legkevésbé hajmeresztő, hogy a főszereplő a kerti szemétégetőben próbálta elhamvasztani elhunyt édesapját. Vagyis el sem kell képzelnünk, mert megérkezett a Sally Diamond, a furcsa lány.
Ritkán ránt be főhős olyan gyorsasággal, ahogy Sally Diamond, a furcsa lány tette Liz Nugent kötetében. Még a harmadik oldalon se jártam, szükség esetén már egyenesítettem volna a kaszát ezért a különös nőért, akiről pedig ekkor még a világon semmit nem tudtam. Csak érezhettem, hogy Sally nem mindennapi működései mögött van valami mélyebb, több, fontosabb – valami, ami miatt, mint egy ugrani készülő, de még kuporgó nagymacska, toporog bennem a harag.
És azt is, hogy Sally teljesen másmilyen ember lesz, mire elköszönünk tőle majd a történet legvégén. Hát, így is lett, de amíg odáig eljutottunk, azért meg kellett járni a pszichothrilleres hadak útját.
Amint említettem – ez nem spoiler, a hátlapi ajánlóban máris kiderül – a kötet ott indul, hogy Sally egy napon, amikor felviszi neki a szokásos teáját, holtan találja az ágyban idős, rég betegeskedő édesapját, akivel szeretetteljes, békés mindennapjaikat töltötték, s ha már így alakult, Sally akkurátusan belecsomagolja a papát egy nagy műanyag zsákba, kiviszi a kert végében álló szemétégetőbe, benzint locsol rá és elégeti. Hát hiszen direkt ezt kérte apja korábban – „ha meghalok, csak dobj ki a kukába” –, arról nem is beszélve, hogy közös szokásaiknak is része volt minden szerves hulladékot ott elégetni.
Sally pedig a biztonságos rutinok embere. Pontban ugyanakkor megy el ugyanoda a heti bevásárlásért, felvenni a nyugdíjat, ugyanúgy heti egyszer fürdik kádban, a többi napon zuhanyzik. Ugyanazokat az ételeket eszi, ugyanolyan makulátlan tisztaságot és rendet tart. És főleg vallásos áhítattal nézi ugyanazokat a kedvenc filmeket és sorozatokat, amelyekben izgalmas emberekkel izgalmas dolgok történnek szépséges házakban és vadregényes tájakon. Arról ugyanakkor nem volt szó, hogy emiatt az apaégetés miatt a világ szemében Sally is izgalmas ember lesz izgalmas történettel.
Az „izgalmas” itt egy nagyon enyhe kifejezés: az ügy kiderül, persze, hiszen Sally nem is akarja titkolni, hiszen azt tette, amit az apja kért, így viszont kivonul a rendőrség, képbe kerül egy ügyvéd és a bíróság, no meg természetesen a sajtó is. Sallyről pedig hamarosan a környék, az ország, sőt az egész világ többet tud majd, mint ő saját magáról.
A kötet gyakorlatilag annak története, hogy miként tudja meg ezt a sok mindent ő maga is. Ebben szerepet játszanak az apja által írt levelek, amelyekben felvázol néhány dolgot Sally addig ismeretlen múltjáról; régi és újonnan szerzett barátok felbukkanása; és egy rejtélyes távoli idegen, aki különös küldeményekkel bombázza Sallyt, így segítve őt a múlt feltárásában – akár akarja, akár nem.
Visszafelé, puzzle-szerűen kibontakozó történettel van dolgunk, amelyben nem is csak Sally múltja tárul fel lassan, hanem a jelene, jövője is a szemünk láttára formálódik át: abból a teljesen biztosnak látszó jövőképből, amiből indult, egy sokkal színesebb kép dereng fel, és még az sem lehetetlen, hogy egy ilyen „zizi” megtalálja a helyét a közösségében, a világban, a saját életében. Egyszerre megdöbbentő és felemelő, tökéletesen letehetetlen felnövés- és fejlődéstörténet egy atomjaira zúzott, mégis továbbmenni képes hősnőről, akiből semmi sem képes kiirtani eleven személyisége lényegét.
A borítón látható fotó Beta Bajgartova munkája.
Kapcsolódó cikkek:
