Minden korban voltak olyanok, akik átlátták, hogy mik azok a tendenciák, amik a világukat éppen alakítják, akik mintha képesek lettek volna kívülről szemlélni a körülöttünk alakuló eseményeket. A közösségi média térnyerésével pedig egyre nagyobb szükségünk lesz ilyen emberekre. A Facebook és a Twitter korában az emberek rengeteg dologról rendelkeznek felszínes információkkal, egyre könnyebben alakítanak ki sarkos véleményt általuk csak tessék-lássék átlátott problémákról. A közösségi felületek algoritmusainak köszönhetően ráadásul úgynevezett véleménybuborékokba záródunk, miszerint a velünk egyetértő ismerőseink gondolatai és a saját véleményünket alátámasztó médiatartalmak sokkal könnyebben jutnak el hozzánk, mint az ellenérvek, így sokan dőlünk hátra kényelmesen a karosszékünkben, azt gondolva, hogy az ellentábor csupán egy szóra sem érdemes kisebbség. Ez a globális folyamat világszerte két részre szakítja, polarizálja és a végletekig egyszerűsíti politikai és társadalmi gondolkodásunkat. A két politikai oldal szónokai között azonban felbukkant a társadalmi változásokra reflektáló szerzők és gondolkodók új generációja, akik megpróbálják árnyalataiban értelmezni, hogy mi is az a zűrzavaros, folyamatosan változó és lüktető valóság, amiben élünk. Sikerük titka az, hogy meg tudták szólítani a nyugati világnak azt a meglepően széles rétegét, akiket nem elégít ki sem a politikai korrektség törvénybe iktatását követelő, az egyetemi campusokat safe space-ekké alakító, magukat liberálisnak és progresszívnek nevező baloldali fiatalok sértődött tirádái, sem pedig a konzervatív politikai retorikát el- és kisajátítani próbáló új szélsőjobboldali erő, az alt-right rasszista felhangoktól sem mentes cinizmusa. Gondolkodni akaró emberek ők, akik nem félnek összetett válaszokat adni bonyolult kérdésekre. Vagyis: nem nézik le a közönségüket, és nem a magas ló kényelmes nyergéből prédikálnak, hanem hisznek a kulturált párbeszéd és véleménycsere rendszerváltó erejében.

Jordan B. Peterson: 12 szabály az élethez – Így kerüld el a káoszt!

A kanadai klinikai pszichológus, Jordan Peterson a nyugati világ egyik legmegosztóbb figurája manapság. Néhány éve még csak a Torontói Egyetem katedráján szólalt meg nyilvánosan, mostanára azonban sokszázezres, esetenként milliós nézettséggel rendelkező YouTube-személyiség lett, előadásai pedig Észak-Amerika-szerte pukkadásig töltik az auditóriumokat. Kényelmetlen témákat vizsgál, olyan kérdéseket firtat, amiket az utóbbi évek-évtizedek tabuvá emeltek a liberális demokráciákban. Új könyve, a 12 szabály az élethez a tőle megszokott, esetenként nyers stílusban íródott, és csak első látásra tűnhet egyszerű önsegítő kötetnek. Valójában olyan mélyreható kultúrtörténeti, pszichológiai és evolúcióbiológiai kutatások alapján feltárt szabályszerűségek gyűjteményéről van szó, amelyek belátása és alkalmazása segíthet minket abban, hogy az arany középúton maradjunk, saját életünkben is az anarchia és az önkényuralom közötti vékony határmezsgyén egyensúlyozva. Középpontjában az egyén áll, alaptézise, hogy a jól működő közösségek alapja nem a közös identitás és az ideológia, hanem az egyén önmagáért és közvetlen környezetéért vállalt felelősségérzete.

Steven Pinker: Az erőszak alkonya – Hogyan szelídült meg az emberiség?

Egy ötös lista, amelyen két kanadai található meg, szinte bármilyen kontextusban ritkaságnak számít. Steven Pinker a kognitív pszichológia doktora, legújabb könyvében egy első látásra talán meglepő tézissel nyit: jobb körülmények között élünk, mint bármelyik ősünk. Érvelése szerint ugyan a modern világban szinte mindenki meg van róla győződve, hogy a szegénység, a kiszolgáltatottság, a bűnözés, a gyűlölet, az erőszak és a tudatlanság eddig sohasem látott méreteket ölt, ennek épp az ellenkezője igaz. Mint mondja, a tömegmédia kötelességének érzi, hogy a világ minden szörnyűségéről beszámoljon, míg a lassú fejlődést mutató tendenciákra sokkal kevesebb hangsúly jut. Pinker azonban 75 olyan grafikont és részletes, de élvezetes elemzéseket tár elénk, amelyek mindegyikéből az világlik ki, hogy ennyire kevesen, mint napjainkban, még sohasem haltak meg háborúban, erőszakos bűncselekmények áldozataként, mélyszegénységben, vagy épp fiatal korban. Ha visszafelé utaznánk az időben, szinte biztosak lehetünk benne, hogy rosszabb körülmények között találnánk magunkat, és ez némi reménnyel tölthet el bennünket, ha a jövő felé tekintünk.

Yuval Noah Harari: Homo Deus – A holnap rövid története

A szerző előző, Sapiens című könyvében az emberi faj eddigi történetéről, intellektusunk kultúrateremtő és ezeket a kultúrákat elpusztítani is képes erejéről értekezett. A könyv folytatásában pedig azt vizsgálja, hogy merre is vezet az út, amelyen jelenleg lépkedünk. Azokat a lehetőségeket boncolgatja, amelyekre aggodalmas hangvételű, pesszimista vagy egyenesen apokaliptikus víziókkal dolgozó filmek és könyvek egész sora aggatta rá a közhelyt: „istent játszani”. Kutatások és tudományos törekvések okait, módszereit és lehetséges kimeneteleit felvonultatva és elemezve tárja elénk az emberiség jövőjének különböző állomásait, és teszi ezt úgy, hogy közben nem egyszerűsíti le a problémákat, kihívásokat és veszélyeket, amiket ezek a tendenciák magukban rejtenek. A fenntartható állattartás jövőjéről, a mesterséges intelligencia térnyeréséről, vallásról, tudományról, etikáról ír érthető példákon keresztül és a kétpólusú politikai gondolkodáson messze felülemelkedve.

Niall Ferguson: Civilizáció – A Nyugat és a többiek

Niall Ferguson a világ egyik legismertebb történésze, akinek immár 15 könyve jelent meg tucatnyi témában. Ezek olvasmányos, ugyanakkor tudományos szempontból is helytálló fejtegetései elfeledtetik velünk az iskolapadban átélt történelemórák száraz évszámhajszolását és végeláthatatlan uralkodólistáit. Ugyanakkor konzervatív gondolkodónak számít, szerinte a történelmi fordulatok és egy-egy civilizáció sikeressége vagy épp tragikus hanyatlása nem (át)láthatatlan geopolitikai erőterektől függ, hanem az adott civilizációt alkotó egyének sikerességétől. A Civilizáció arra keresi a választ, hogy miként emelkedhetett felül a nyugati világ a versenytársain 500 év alatt. Fél évezreddel ezelőtt a távol-keleten és az Oszmán Birodalomban az emberek tovább, jobb körülmények között éltek, mint Nyugat-Európában, ez azonban azóta megváltozott. Ferguson szerint ennek magyarázata a nyugat által sikerrel alkalmazott hat „gyilkos applikációban” keresendő, amelyek: a verseny, a tudomány, a tulajdon, az orvostudomány, a fogyasztás és a munka.

Douglas Murray: Európa furcsa halála

Talán nem kell rajta csodálkoznunk, hogy Douglas Murray ritkán látott vendég a nyugat-európai politikai elit partijain, miután könyvében rávilágít arra, hogy az Európa keleti határai felől érkező bevándorlók és menekültek ellenőrzés és megfelelő óvintézkedések nélkül történő korlátlan beengedése a kontinensre milyen valós veszélyekkel jár. Ugyanakkor nem ellenzi a bevándorlást, empátiával fordul bevándorló és befogadó felé egyaránt, és, ami talán a legmeglepőbb vonása a könyvnek, mindezt rengeteg humorral tudja tálalni. Az utóbbi évek során Murray beutazta a kontinenst, személyesen hallgatta meg a problémakör érintettjeinek beszámolóit, ezeket saját eddigi tapasztalataival kiegészítve pedig olyan következtetésekre jutott, amelyek bizonyítják, hogy a bevándorlás és a menekültkérdés által felvetett problémák sokkal bonyolultabbak annál, hogy bármelyik politikai oldal egymondatos válaszokat tudjon rájuk adni.