Ha feltennék nekem azt a nehéz – és feltehetően megválaszolhatatlan – kérdést, hogy melyik lenne az a kitalált világ, amelyikbe szívesen csöppennék bele, hogy ott töltsem hátralevő napjaimat, valószínűleg nem tudnék a kedvenceim között dönteni. Ami viszont biztos, hogy az Erin Morgenstern által megálmodott univerzum a befutók között lenne! Pedig a Csillagtalan Tenger az első pár fejezet után teljesen összezavart. Olvashattunk pincebörtönben raboskodó kalózról, aki szerelmének mesél történeteket a rácsok mögül, titkos szertartásról, amin az emberek önként mondanak le a beszédkészségükről, hogy megőrizhessék a történeteket, és egy jósnő fiáról, aki talál egy falra festett ajtót, aminek ha lenyomná a kilincsét, a Csillagtalan Tenger partján találná magát. Ilyen felvezetés után a történet mégis 2015-ben veszi kezdetét Zachary Ezra Rawlinssal, a médiatudomány szakos egyetemistával. Az izgalmas kezdés után csalódásként éltem meg, hogy hirtelen visszatértünk a való világba, de szerencsére főhősünk életét hamar nem várt fordulatok mozdítják ki a megszokott rutinból, amikor is egy nála lévő könyv miatt felkelti egy titkos társaság figyelmét. A cselekményről nehéz röviden írni, hisz egyrészről Zachary kalandjait követjük nyomon, másrészről viszont különböző mesék választják el a fejezeteket. Izgalmas volt olvasás közben azt találgatni, hogy ezeknek a rövid meséknek és egy-egy meseszereplőnek milyen szerep jut a végkifejletben. Számomra óriási pozitívum volt a történet-a-történetben típusú világfelépítés, ahogy közeledtünk az utolsó oldalakhoz egyre több szál és szereplő keresztezte egymás útját, ezzel is alakítva Zachary sorsát. A fülszövegben a „könyvrajongókhoz írt szerelmeslevélként” aposztrofálják a regényt, ami szerintem tökéletes megfogalmazás, minden fantasyrajongónak el kell olvasnia a Csillagtalan Tengert!
