- Kossuth-díjas erdélyi magyar író, drámaíró. Jellemző témái voltak az egyén és a társadalom, illetve a személyiség és a hatalom kölcsönhatásai. Legismertebb művei a Hajnali győzelem című novella (1948), az Anyám könnyű álmot ígér (1970) című regény, valamint az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1975), a Csillag a máglyán (1975) és a Balkáni gerle (1999) című drámák.
- 1948-ban, 21 éves korában lett a Falvak népe című folyóirat főszerkesztője, ám a lapra nehezedő politikai nyomás miatt 1953-ban elhagyta a szerkesztőséget, és családjával Marosvásárhelyre költözött, ahol az Új Élet című lapot vezette egészen 1989-ig.
- A Ceaușescu-rendszer A szuzai menyegző című drámája 1981-es megjelenéséig többé-kevésbé megtűrte, ettől kezdve azonban egészen a rendszerváltásig, 1990-ig Romániában nem, csak Magyarországon és külföldön publikálhatott.
- Alapító tagja volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek. 1990-ben, a marosvásárhelyi fekete március alatt, az RMDSZ székházának ostroma közben román nacionalisták súlyosan bántalmazták, aminek eredményeképp bal szemére megvakult.
87 éve született Joyce Carol Oates
87 éve született Joyce Carol Oates számára gyerekként meghatározó olvasmány volt az Alice Csodaországban című regény.