A júliusi megjelenések között ezúttal is találunk olyan köteteket, amelyek a hétköznapokban rejlő emberi történeteket mutatják meg, közérthetően vezetnek be a testünk működésének titkaiba, vagy éppen a történelem sötét fejezeteit dolgozzák fel. Mások az identitás, az otthonkeresés és az emberi kapcsolatok kérdéseit járják körül. Különböző műfajok, eltérő hangok, de mindegyik olyan olvasmány, amely jó eséllyel velünk marad az utolsó nyári napok után is.

Ezio Gavazzeni: Hétvégi orvlövészek

Ezio Gavazzeni tényfeltáró kötete hiteles források felhasználásával mutatja be Szarajevó ostromának egyik legsötétebb esetét. A nyugatról érkező tehetős külföldiek hatalmas összegeket fizettek azért, hogy a boszniai szerb hadsereg mesterlövészeivel együttműködve védtelen civilekre vadászhassanak pusztán kedvtelésből. A könyv megrázó részletességgel mutatja be ezeket az embertelen „szafarikat”, a szervezéstől a lebonyolításig.

Giulia Enders: Testünk jelzései

A Bélügyek világsikerű szerzője ezúttal testünk működésének legizgalmasabb titkait tárja fel előttünk. Giulia Enders közérthetően mutatja be, hogy mit taníthat nekünk az immunrendszerünk a biztonságról, hogyan van kapcsolatban a sebgyógyulás az érzelmi gyógyulással, és mi az, ami a tartós boldogsághoz szükséges. A könyv a legfrissebb tudományos eredmények társaságában invitál minket egy egészen izgalmas felfedezőútra testünk belső rendszerébe.

Tóth Krisztina: Kánkán az üvegpadlón

Tóth Krisztina új novelláskötetében hétköznapi emberek hétköznapi pillanatai válnak felejthetetlen történetekké. Olykor a legapróbb események mögött is sorsfordító döntések, titkok, emberi drámák rejtőzhetnek, a Kánkán az üvegpadlón pedig éppen ezeket borítja rá a gyanútlan olvasókra. Egyszerre elrugaszkodni a valóságtól és ragaszkodni az igazsághoz – ez lehetne a mottója a kötetnek, amely apró, ám annál fontosabb részletekre világít rá…

Hanya Yanagihara: Egy kis élet

Az elmúlt évtized egyik legnagyobb hatású kortárs regénye újra megjelenik magyarul. Hanya Yanagihara könyve négy barát több évtizeden átívelő történetén keresztül beszél szeretetről, veszteségről, traumáról és az emberi kapcsolatok törékenységéről. A New Yorkban játszódó regény egyszerre monumentális és intim, miközben ritka érzékenységgel mutatja meg, milyen terheket hordozunk magunkkal, és milyen ereje lehet a másik emberhez fűződő kötelékeknek. Nem könnyű olvasmány, de sokak számára éppen ezért vált meghatározó könyvélménnyé.

Garaczi László; Nagy Ildikó Noémi: Hullámzó horizont

A Hullámzó horizont a kettős identitás, az emigráció és a hazatérés tapasztalatát állítja a középpontba. Főhőse, az Amerikában felnőtt Kiss Villő 1993 nyarán érkezik Budapestre, ahol miközben új életet próbál kezdeni, önmagát is keresi egy éppen átalakuló országban. A magyar irodalomban ritkaságnak számító négykezes regény egyszerre remigrációs regény, felnövéstörténet és érzékeny korrajz, amely azt vizsgálja, hogyan lehet egy hely egyszerre ismerős és idegen, és milyen láthatatlan szálak kötik össze a múltat az otthonkereséssel.