Egy magyar fiú története a lakóteleptől a londoni elitig. David Szalay Booker-díjas regénye azt mutatja meg, hogyan formálják – és torzítják el – egy életet a véletlenek, a vágyak és a feldolgozatlan traumák. David Szalay volt a 96. Ünnepi Könyvhét díszvendége, valamint ő nyitotta meg Magyarország legnagyobb kortárs irodalmi szabadtéri programját. A szerzővel korábban interjút készített a Libri Magazin, amelyet ide kattintva lehet elérni. Beleolvashattok Booker-díjas regényébe, a Testbe.
David Szalay: Test (részlet)
Fölfelé menet István a famintázatú dekorlemez-borítást bámulja a lift belsejében.
Nagyon lassan emelkedik, közben folyamatos a nyikorgás, és minden emeletnél hangosan kattan is egyet.
– Minden oké? – kérdi a barátja.
– Aha – feleli István.
– Elég beszart képet vágsz.
– Á, nem.
Az egyik felső emeleten kiszállnak a liftből, és István barátja bekopog egy lakás ajtaján. Nagyjából velük egyidős lány nyitja ki.
– Sziasztok – köszön.
– Szia – köszön vissza István barátja.
A lány félreáll az útból, hogy bemehessenek az előszobába.
– Ő a haverom, az István – mutatja be a barátja. – Tudod, akiről már beszéltem.
– Oké – mondja a lány.
Egy pillanatig egymásra néznek Istvánnal.
– Oké? – kérdi István barátja.
– Aha – mondja a lány.
Csak álldogálnak mind a hárman.
A lány megint Istvánra néz.
István nem néz vissza rá.
– Oké – mondja István barátja.
– Itt akarod megvárni? – kérdi tőle a lány, és az ajtóra mutat.
– Mindegy – mondja István barátja. Tulajdonképpen csalódottnak tűnik, mintha maga se lett volna biztos benne, hogy hármasban fogják-e csinálni, és tulajdonképpen azt remélte volna, hogy igen.
István rágyújt egy cigarettára, többször kell kattintania, hogy az öngyújtó lángja föllobbanjon.
A barátja egy másodpercre összenéz vele, és elmosolyodik.
István meg se próbál visszamosolyogni. Már majdnem pánikban van.
Megy a lány után egy rövid, sötét előszobán át, be egy szobába.
Nemigen fogja fel, mi van bent, csak annyit vesz észre, hogy zsúfolásig van mindenfélével, köztük valami kis állattal egy ketrecben.
A lány leül az ágyra.
István egy székre.
– Mit is mondtál, hogy hívnak?
István megmondja.
A lány is bemutatkozik.
– Rosszul vagy? – kérdezi.
– Dehogy – feleli István.
Pár percig beszélgetnek. A lány legalábbis beszél. Közben hosszú szünetek, azalatt néha hallatszik a kis állat mocorgása a ketrecben. A lány megkérdi Istvántól, hová valósi.
– És az milyen hely? – kérdezi, mikor megmondja neki.
– Tűrhető.
Csöndben ülnek.
A lány rágyújt, talán csak azért, hogy történjen valami.
Később szó nélkül feláll, és kimegy.
Pár perc, és megint nyílik az ajtó.
István felnéz, és a barátját pillantja meg.
A lányra számított.
– Mi történt? – kérdezi a barátja.
– Hogyhogy mi?
– Mi történt? – kérdi megint a barátja.
– Semmi.
– Azt akarja, hogy menj innen – mondja a barátja. – Mit csináltál vele?
– Semmit.
– Semmit?
– Semmit.
Kimennek a lakásból a folyosóra. A barátja azt mondja:
– Oké, akkor szia.
– Nem jössz? – kérdezi István.
– Nem, engem visszahívott.
– Tényleg?
A barátja bólint.
– Szia.
– Oké.
István egyedül megy le a lifttel, még mindig nem érti, mi is történt.
Kapcsolódó cikkek:
