Bridget Collins könyveit leginkább a különös atmoszféra és a csavaros cselekmény miatt szeretjük. Könnyű velük egy nem létező, ám valahol mégis ismerős világba merülni, a gyönyörű borítók pedig esztétikai igényünket is kielégíti. A brit író az idei könyvfesztivál egyik kiemelt vendége volt, mi pedig éltünk a lehetőséggel, és leültünk vele beszélgetni. Váratlanul még Timothée Chalamet is szóba került.
Be kell vallanom, hogy – bár kislányként olvastam hasonló történeteket – az évek során kikopott a könyvespolcomról ez a fajta világ, amit A könyvkötő és az Árulások képvisel. Szuper élmény volt az interjú apropóján visszatalálni ezekhez a sztorikhoz. Gyakran említik a regényeivel kapcsolatban, hogy azonnal berántják az olvasót, és én is hasonlót tapasztaltam. Kíváncsi lennék, hogyan él, milyen élmények formálták íróvá?
Édesanyám szintén író, a testvéremmel folyamatosan olvastunk. Nem volt televíziónk, így a könyveket faltuk. Már gyerekkoromban elkezdtem kisebb történeteket, verseket írni, magamba szívtam ezt az életformát. A Foyle Young Poets irodalmi verseny egyik nyerteseként eljutottam egy egyhetes írótáborba is tizennégy másik gyerekkel együtt. Hatalmas élmény volt.
Milyen témákról írt akkoriban?
Mindenféle klasszikus, mitologikus dologról, ami most persze nagyívűnek hangzik, de valójában arról lehetett szó, hogy tizennégy évesként, egy leányiskolában semmi különös nem történt a saját életemben, amiről írhattam volna. Hatalmas drámákról, szerelemről és elmúlásról, szóval csakis az élet legnagyobb kérdései izgattak.
Emlékszik még arra, mit jelentett maga az írás?
Számomra mindig is azt, hogy elbújhatok egy másik világban. Aztán mégis inkább színésznek tanultam, bár ebből a szempontból ez is hasonló terep. A London Academy of Music and Dramatic Art-on végeztem, és szerepeltem is pár előadásban, de egy idő után megcsappantak a munkák. Az üresjárat során ismét az íráshoz fordultam. Ekkor, az egyetemről és a drámaképzésről éppen kikerülve – még sokkal inkább tinédzser mentalitással – a young adult célközönségnek kezdtem el írni: ezeknek a történeteknek a megalkotása volt az én felnövéstörténetem.
Ez nincs messze azoktól, amiket ma ír, hiszen most is erősen támaszkodik a képzelőerejére.
Abszolút, mert arra jöttem rá, hogy meg lehet fogalmazni az életed valóságát úgy is, hogy nem az életed történetét írod. A valóságnak és az eszképizmusnak ez a fajta kombinációja nagyon fontos számomra. Az a célom, hogy az olvasókat bevezessem egy másik világba, ahonnan kilépve viszont magukkal is tudnak hozni valamit.
Az eszképizmust sokan említik, mint a könyvei egyik fontos tartóoszlopát. Mit jelentenek önnek a könyvek általánosságban?
Attól függ olvasóként milyen hangulatban vagyok: el akarok szakadni a világomtól vagy többet akarok róla gondolkodni? Sok tényirodalmi könyvet olvasok, nagyon érdekel a világ, és azt érzem, bizonyos értelemben ezek is kiszakítanak a valóságból. Nincs abban semmi rossz, ha az ember el akar egy kicsit menekülni.
És mi vonzotta a színészet felé? Ha jól tudom, néha még most is színpadra áll.
Amatőr előadásokban még most is közreműködöm. Évadonként csak pár előadást viszünk színre, úgyhogy nagyjából mindegyikben benne vagyok. Krimiktől a komédiákig bármi műsorra kerülhet, ami abból a szempontból is jó, hogy nem feltétlen ezeket választanám magamtól. Sokkal inkább Shakespeare-t vagy drámákat az őt követő időszakból. Bármit, ami poézis és vér!
Elképzeli a saját könyveit a színpadon?
Próbáltam már, de nehéz feladat. Mivel színészkedem és írok is, az emberek általában úgy képzelik, hogy akár egy színdarabot is papírra tudnék vetni, pedig sajnos nem. Nehézkesen találom meg a hangomat ebben a formában, és az sem könnyű, hogyan vezessem a cselekményt. Ráadásul manapság a realizmusnak van keletje, az pedig nem az én kávéházam. Ezért sem látom a könyveimet a színpadon életre kelni. A könyvkötőből viszont elképzelhető, hogy sorozat készül, a pilot script már megvan hozzá. A nagyobb streaming szolgáltatókkal egyeztetnek éppen a producerek. Ez hatalmas dolog lenne!
Kit látna szívesen a szerepekben?
Lucian karakterén már gondolkodtam, mert nemrég néztem meg a Dűnét, és a főszereplő pont olyan, mint amilyennek megálmodtam őt.
Szóval Timothée Chalamet-t kell magunk elé képzelnünk, ha A könyvkötőt olvassuk. Jó tudni! Én speciel pont szőkének képzeltem őt.
Luciant? Érdekes! Az én képzeletemben Emmett gesztenyebarna, Lucian pedig sokkal sötétebb tónusú. Az Árulásokból Claire-t a fiatal Tilda Swintonnak adnám. Tökéletes lenne a szerepben.
Magyarországon csak ez a két könyve jelent meg. Mit lehet tudni a hét korábbi YA-könyvéről?
Elég változatos témájúak. A The Traitor Game és a Tyme’s End modernek, de van bennük természetfeletti is. Amire a legbüszkébb vagyok, az a gyermekek keresztes hadjáratáról szóló The Broken Road. Elég irodalmira sikerült, és úgy szól hozzám ma is, ahogyan a másik hat már nem képes. Van kettő sci-fi is, ezekben a virtuális valóságot vetítettem előre, még akkor, amikor ez a fogalom nem uralta a mindennapjainkat. A futurisztikus könyvek manapság furcsán gyorsan öregszenek…
Korábban nyilatkozta, hogy mára elmosódtak a határok a YA könyvek és a felnőtt fikciós történetek között. Én arra lennék kíváncsi, hogy ön szerint mi vonzza ennyire az olvasókat az ilyen sztorikhoz?
Amikor A könyvkötőt írtam, fogalmam sem volt, hogy ez most egy YA vagy egy felnőtt könyv lesz-e. Az első verziója nagyjából a kettő között helyezkedett el, a szerkesztés során tolódott el utóbbi felé. Ami szerintem nagyon hasonlóvá teszi a YA-könyvekhez, az az, hogy minden érzelem felvállalt. Ezek a karakterek szerelmesek egymásba, és azt szeretném, ha az olvasók drukkolnának nekik. Ilyen egyszerű. Az őszinte érzelmek megfogják az olvasókat. A másik dolog pedig az, hogy amikor olyan emberekről írsz, akik most tapasztalnak meg valamit először, függetlenül attól, hogy hány évesek, annak van egyfajta intenzitása.
A történeteknek van egy rejtettebb rétegei is, amelyek társadalmi kérdésekről szólnak. Ez egy kimondott cél vagy egyszerűen csak jön magától?
Azt hiszem, mindkettő. Azokról a dolgokról írok, amik számomra fontosak, és azt szeretném, ha az olvasó számára is azok lennének. A könyveim arról szólnak, amit én látok a világban – még akkor is, ha ezt egy elemeltebb módon teszik. A történet a legfontosabb, sokkal fontosabb, mint hogy az olvasó letegye a könyvet, és azonnal mondjuk a feminizmusról elmélkedjen. Az viszont célom, hogy a lehető legőszintébben mutassam be a világot.
Azt olvastam, hogy A könyvkötőt azért írta meg, mert egy ilyen könyvet szeretett volna elolvasni.
Igen, egy szívszorító szerelmi történetet. Mivel könyvkötészeti kurzusra jártam éppen akkor, ezt is szerepeltetni szerettem volna a könyvben, annyira varázslatosnak találtam a technikát, az eszközöket. Megjelent előttem egy gyönyörű műhely, és le akartam írni, milyen. Aztán a regény struktúrája, és azon belül az emlékek szerepe egyre fontosabbá vált, ahogy haladtam előre a történetben. De a központi gondolathoz végig ragaszkodtam: egy ember szerelmes egy másikba, a másik viszont – bár volt már köztük valami – nem ismeri meg őt. Ez a pillanat összeszorítja a szívet. E köré építettem a történetet, minden más megoldás ezt a momentumot szolgálja.
A könyvkötő workshop mellett a Szamaritánusokkal való közös munkából indult a könyv ötlete. A szervezet önkéntesei szorongó, kétségbeesett, öngyilkos gondolatokat fontolgató embereknek nyújtanak segítséget. Mesélne erről az élményről?
Sorsfordító volt – és nem csak amiatt, mert itt ismertem meg a férjemet. Rengeteg őszinte beszélgetést, emberi kapcsolódást őrzök magamban ebből az időből. Feledhetetlen az a sok bátor, valódi pillanat, amit ezektől az egyébként bajban lévő emberektől kaptam, akik gyakran csapdában, kilátástalannak tűnő helyzetekben sínylődnek. Azt éreztem, bárcsak átnyúlhatnék a telefonon, és elvehetném tőlük ezeket az emlékeket. Ez adta A könyvkötő ötletét.
Mi volt az Árulások inspirációja?
A legnagyobb inspirációt Herman Hesse Az üveggyöngyjáték című könyve adta, amit még tinédzserkoromban olvastam. Amikor az Árulásokat írtam, még erősen bennem élt az egyetem és a színművészeti világa, az a kreatív nyomás, amit itt szinte kötelező megélnie az embernek.
Nem mehetünk el szó nélkül a borítók mellett. Mind a brit, mind a magyar kiadás szemet gyönyörködtető. Mit gondol a könyvpiacon ma megtalálható könyvborítókról, trendekről?
A könyvkötő és az Árulások brit designját a csodálatos Micaela Alcaino tervezte, díjat is nyert vele. (The Beautiful Book Award 2019 – szerk.) Azóta is sokan kérnek tőle hasonló borítót. Lenyűgözőnek találom azt a kreativitást, ami a könyvkiadásban manapság tapasztalható. Ez már csak azért is szívderítő, mert tizenöt éve még a nyomtatott könyve halálát vizionáltuk. Ma pedig az emberek egyre több könyvet vásárolnak.
2021-ben nyilatkozta, hogy éppen dolgozik egy új regényen, amelynek munkacíme a The Silence Factory. Mit lehet erről tudni ma?
Alakul a kötet, és most is ez a címe. Viktoriánus történet, az 1870-es években játszódik. Méghozzá egy gyárban, ahol pókselyemből készítenek egy anyagot, amely az egyik oldalon csendet teremt, a másikon viszont melléktermékként zajt kelt. A csend metaforája a központi gondolat, ez az egyszerre vágyott, mégis félelmetes jelenség. Segítségével ki tudod zárni a zavaró zajokat, de ugyanígy el is lehet vele némítani embereket. És természetesen ebben a könyvben is lesz szerelem.
Fotó: 21. Század Kiadó
