Hosszú évek után új kötettel jelentkezett Dennis Lehane, akit legtöbben a Viharsziget és a Titokzatos folyó című könyvek írójaként ismernek. A sokáig pincérként, rakodómunkásként és parkolóőrként is dolgozó, ír származású amerikai író kíméletlen, őszinte és filmszerű thrillereiről ismert. Nem csoda, hogy számos történetét filmre is vitték: 2003-ban például a Titokzatos folyóból Clint Eastwood rendezett Oscar-díjas alkotást, 2009-ben pedig a Viharszigetből készült izgalmas thriller Leonardo DiCaprio főszereplésével, de Ben Affleck is dolgozott már írásával. A magát filmőrültnek tartó Lehane legújabb regénye, az Apró irgalmak jól illeszkedik a sorba. A történet az 1974-es nagy amerikai hőhullám idejében játszódik, ahol két, látszólag egymástól független esemény zajlik. Egy este Mary Pat tinédzser lánya, Jules nem jön haza. Ugyanazon az estén holtan találnak egy fiatal fekete fiút, akit rejtélyes körülmények közt gázolt el a metró. Az Agave Könyvek által kiadott kötet fülszövege szerint „szenzációs thriller, a bűnözés és hatalom brutális tablója, valamint az amerikai rasszizmus sötét szívének bátor portréja. Olyan delejező és kíméletlen könyv, amilyet csak Dennis Lehane tud írni.” A kiadónak köszönhetően most a könyv egyik részletét olvashatják!
Dennis Lehane: Apró irgalmak (részlet)
Felhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét, hogy az alábbi könyvrészlet vulgáris kifejezéseket is tartalmaz.
Fogja a sörét, a csomag Slimet meg egy hamutálat, és bemegy a nappaliba, hogy bekapcsolja a tévét. Rögtön a hírekbe botlik, ahol Auggie Williamsről beszélnek. A nyomozók szerint éjfél és hajnali egy között gázolhatta halálra a metrószerelvény, és a becsapódás ereje dobta a peron alá. A szerelvény vezetője meg sem érezte a gázolást. A metrók egészen az utolsó éjszakai járatig jöttek-mentek a holttest mellett, sőt egy-kettő még reggel is, mielőtt egy kalauz észrevette a hullát a peron alatti hasadékban. A rendőrség nem hajlandó megerősíteni, hogy drogot találtak nála, illetve arról sem szolgál magyarázattal, hogy mit keresett ilyen késő este a peronon, vagy arról, hogy miért ugrott a metró elé – ha ugyan ugrott, és nem lökték.
Mutatnak róla egy képet, Mary Pat pedig felismeri Ábrándost a szinte aranyszerűen lágy, barnás szemében, az állában meg a szájában. Nagyon fiatalnak tűnik. A riporter információi szerint két éve érettségizett, és a Zayre vezetői gyakornokprogramjában dolgozott.
Elvégezte a középiskolát? Gyakornoki programban dolgozott? Mióta vesznek részt drogdílerek vezetői programokban?
Jaj, istenem – gondolja, ahogy a tévéképernyőn keresztül a szemébe néz –, te csak egy kis bébike vagy. Az anyja mindig azt mondta, onnantól kezdve, hogy egy gyerek megteszi az első lépéseit, minden lépéssel egyre messzebb és messzebb kerül az anyjától. Mary Pat addig nézi Ábrándos fiának fényképét, amíg el nem tűnik a képernyőről, és elképzeli, hogy a saját gyereke bukkan fel így ugyanebben a híradóban, talán holnap vagy holnapután.
Ő hol a picsában van már?
Kikapcsolja a tévét. Felhívja Rum otthonát, az anyja veszi fel. Nem rajonganak egymásért, úgyhogy rövidre fogják:
– Nem, Ronald nincs itthon, tízig a Purity Supreme-ben dolgozik. Nem, vagy két hete nem láttam Julest, talán még régebben. Van még valami?
Mary Pat leteszi a telefont.
És csak ül ott, mint egy szobor. Fogalma sincs, hogy egy óráig vagy egy percig.
Mielőtt felfogná, mit csinál, felkapja a cigijét meg a kulcsait a fotel melletti tálcáról, és már kint is van a lakásból. Hátulról megkerüli az épületet, aztán elsétál Franklinbe, a nővéréhez. Nagy Pegnek van egy lánya, aki ugyanannyi idős, mint Jules; bár nem haverkodnak túlzottan, szoktak olykor együtt szívni. Nagyjából ugyanez elmondható Mary Patről és Nagy Pegről is – nem állnak különösebben közel egymáshoz, de ez sosem jelentett akadályt abban, hogy ha összefutnak, annyi piát megigyanak, amennyi vér a kettejük ereiben együttesen zubog.
Mary Pat nem nagy utazó, de így is járt már New Hampshire, Rhode Island és Maine egyes részeiben. Nem úgy Nagy Peg. Peg két nappal a végzős bál után feleségül ment Terry „Terrortanya” McAuliffe-hez. A középiskola első évében kezdtek járni, és amennyire tudni lehet, egyetlen ambíciójuk az életben, hogy sose hagyják el Southie-t. Ha elkeverednek Dorchesterbe, az már nagy nap, márpedig Dorchester csak hatutcányira van. És ha a világ szerint túl beszűkült a gondolkodásmódjuk, hát, Nagy Peg és Terrortanya magasról szarnak az egész világra, és ez alól egyedül Southie a kivétel. Hét gyereket neveltek fel, akik úgy vették át a szüleik lokálpatriotizmusát, mint valami krisztusi igét (már ha Krisztus Commonwealthben nő fel, és előszeretettel veri ki a szart is bárkiből, aki meg nem). Ezek a gyerekek – Terry Junior, Kicsi Peg, Freddy, JJ, Ellen, Paudric és Lefty (aki születésekor a Lawrence nevet kapta, de soha életében nem szólították még így) – izzó és kérlelhetetlen büszkeséggel uralják életkoruktól függően az utcasarkokat, a lakótelepi lépcsőket vagy a játszótéri homokozókat, és a legenyhébb provokációra is erőszakkal válaszolnak. Szintén lakótelepi patkányként Mary Pat is nagyon jól tudja, hogy a „te vagy a hülye” gondolat hogyan fordul át a meggyőződésbe, hogy igazából a világ a hülye, és mindenki tévesen ítél meg téged. Ha pedig téged tévesen ítélnek meg, akkor valószínűleg minden mást is.
Nagy Peg kifakult háziköntösben, szabad kezében sörrel és meggyújtott cigarettával nyitja ki a bejárati ajtót.
– Jól vagy? – kérdezi gyanakvó tekintettel a nővérétől. – Julest keresem. Nagy Peg szélesebbre tárja előtte az ajtót. – Gyere csak, gyere.
Mary Pat belép, és most ott állnak mindketten, épphogy az ajtón belül, a két testvér, akik sosem álltak igazán közel egymáshoz. Peg három hálószobás lakásban él, amely jelenleg kilenc ember otthona, és az egészet egy folyosó köti össze a bejárati ajtótól a konyháig, abból nyílnak a szobák. A zaj, mint mindig, jó pár decibellel meghaladja a szintet, ahol a legtöbben még épphogy hallják a saját gondolataikat.
– Jóságos ég, te felvetted a nadrágomat. – Nem én. – De igen, érzem benne a fingszagú seggedet. – Kapd be. – Baseballütővel foglak szétverni. – Dehogy fogsz, nincs is ütőd. – Freddynek van. – Anya, állítsd meg!
Jane Jo, vagyis JJ kiront az egyik szobából, és bemasíroz a folyosón át egy másikba. Kishúga, Ellen követi, mindketten rikácsolnak. Aztán szinte felrobban a szoba, amelybe belépnek. Dolgok dőlnek és borulnak fel, a falakon puffanások hallatszanak.
– Mi a faszomat kerestek a szobámban? – Kell az ütőd. – Milyen ütő? Húzzatok innen. – Add az ütődet. – Kurvára fejbe baszlak az ütőmmel. – Csak segíts megtalálni. – Minek az neked? – Hogy megverjem vele Ellent. Egy rövid szünetet követően: – Király. Ellen bömbölni kezd. Nagy Peg bevezeti Mary Patet a konyhába, és becsukja az ajtót. Aztán azt kérdezi: – Mikor láttad utoljára? – Tegnap este, ilyentájt. Nagy Peg felhorkan. – Terrornak kéthetes tivornyái vannak. Végül mindig előkerül.
Valaki/mindenki/akárki mindig előkerül. Ha még egyszer valaki ezzel jön Mary Patnek, a puszta kezével töri be azt a kurva fejét.
– Jules nem Terry – válaszolja Mary Pat. – Jules tizenhét éves. – Kicsi Peg! – Nagy Peg figyelmeztetés nélkül üvölti el magát, mire húsz másodperccel később belép a konyhába a legidősebb lánya, aki valahogy mindig egyszerre tűnik idegesnek és közömbösnek. – Mizu? – Viselkedj, és köszönj a nagynénédnek. – Szia, Mary Pat. – Szia, édes. – Láttad mostanában Julest? – kérdezi tőle Nagy Peg. – Nézz a nagynénédre, amikor hozzá beszélsz. – Mostanában nem. – Kicsi Peg ideges-közömbös szeme közömbös idegességgel Mary Patre villan. – Miért? – Tegnap este óta nem láttam. – Mary Pat érzi, hogy a cigi körül tehetetlen-reményteli mosolyra görbül a szája. – És kezdek kicsit aggódni.
Mary Pat felidézi, hogy annak idején néha vigyázott az akkor ötéves Kicsi Pegre. Az a Kicsi Peg frenetikus jelenség volt, úgy sziporkázott, mint egy elektromos vezeték a viharban. Rendkívül öntudatos volt, belakta maga körül a világot, szinte szétrobbant az örömtől.
Mi fosztja meg őket ettől? – tűnődik most Mary Pat.
Talán mi magunk?
– Szóval, nem láttad mostanában? – Nem. – Mióta nem? – Tegnap este láttam a parkban. – Melyikben? – Már hogy melyik parkban? A Columbiában. – Mikor? – Úgy tizenegy körül. Vagy talán tizenegy negyvenöt körül. Biztos, hogy nem később. – Miért biztos? – Mer’ anya eltángál, ha tizenkettő után lépek be az ajtón. Mary Pat a húgára pillant, aki megerősítésként büszkén vonja fel a szemöldökét. – Tehát valamikor tizenegy és tizenkettő között? – Aha. – És kivel volt?
Erre a halott tekintetű, nyugtalan lány azzal a csomós, barna hajával meg a pattanásos homlokával hirtelen óvatossá válik.
– Tudod, kivel. – Én aztán nem. – De igen. – Krisztusra esküszöm, hogy nem tudom. – Mary Pat olyan közel hajol hozzá, hogy látja a saját szemét tükröződni az unokahúgáéban. – Rummal? Biccentés. – És még kivel? – Tudod. – Ne hajtogasd nekem, hogy „tudod”.
Kicsi Peg az anyjára néz, de Nagy Peg orrcimpája kitágul, és olyan hangosan fújtat, hogy a házban uralkodó lárma ellenére is hallani. Nagy Peg gyerekkora óta tudni, hogy ez egy vulkánkitörés előjele.
– Válaszolj a testvéremnek. Kicsi Peg visszafordul Mary Pat felé, de leszegi a tekintetét. – Hát, izé, szóval, Rum George D.-vel volt. Nagy Peg lekever egy pofont a lányának. Kicsi Peg szinte össze sem rezzen. – Te most szórakozol velünk? – George Dunbarról beszélsz – mondja Mary Pat. – Igen. – A drogdílerről. Nagy Peg újabb pofont oszt ki, ugyanoda, ugyanakkora erővel. – Az a szemét, aki eladta az unokatesódnak azt a szart, amibe belehalt? Az a rohadék? Azzal a rohadt köcsöggel lógsz? – Nem én lógok vele! – Fel ne merd emelni a hangodat! – Nem lógok vele – suttogja Kicsi Peg. – Jules lóg vele.
Mary Pat érzi megfeszülni a testét – a szívét, a torkát, még a beleit is, egyszerűen mindene összeszorul.
Dennis Lehane Apró irgalmak című regénye megtalálható a Libri országos bolthálózatában és webáruházában:
