Van egy kor és egy város, ahol még a legintimebb titkodon is – hogy kit szeretsz – osztoznod kell a hatalommal. Éppen ide, a Ceaușescu-kori Kolozsvárra repít bennünket Tompa Andrea Kiváló testek című regénye, ahol férfinak férfit szeretni nemcsak veszélyes – egyenesen bűncselekmény. Nem könnyű terep, amelyből sűrű, sokszor nyomasztó, mégis lenyűgözően megírt könyv született, a végére érve pedig egészen máshogy tekintünk arra a szabadságra, amit ma sokszor oly természetesnek veszünk.
„A hatalom kíváncsi – olyasmit akar tudni, ami nem tartozik rá. Hogy ki kit szeret, kivel szexel. […] Senki és semmi nem lehet a hatalmon kívül.” A fülszöveg nem finomkodik – a regény pedig maradéktalanul beváltja, amit ígér. A hetvenes-nyolcvanas évek Romániájában a Securitate, Ceaușescu titkosszolgálata nem elégszik meg azzal, hogy figyel: mindent tudni akar, és amit tud, azt fegyverként fordítja ellened. Így jön létre a kíváncsiak társadalma, ahol a szomszéd, a kolléga, a barát is jelenthet.
Ám tévedés lenne azt hinni, hogy a hatalomnak csak egyetlen arca van. A regényben ott munkál a másik, láthatatlanabb elnyomás is: a megcsontosodott hagyomány, a vallás öröksége, a beidegződött társadalmi szabályok és a család csöndes ítéletei. Az egyén pedig e két malomkő közé szorul: sem kifelé, sem befelé nem menekülhet. És persze az sem mindegy, hol játszódik mindez: Kolozsvár magyar kisebbségi közege eleve olyan terep, ahol másnak lenni – bármilyen értelemben – dupla kockázatot jelent.
A szereplők nagy része férfi, akad köztük festő, tanár, újságíró, filozófus, táncos, sőt szobafestő is. Koruk, természetük, társadalmi helyzetük különbözik, a regény veleje azonban nem is annyira az egyes sorsokban rejlik, hanem abban, ahogy ezek a sorsok egymásba kapaszkodnak. A diktatúra és a letűnt korszak felrajzolása mellett a könyv arra is ráébreszt, milyen sokfélék tudunk lenni, és hányféle kapcsolat születhet ember és ember között. Tompa pedig nagy mestere a karakterteremtésnek. Ott van István, a munkáscsaládból érkező diák, aki a karizmatikus Miklóshoz jár latinórára, és a ragozással együtt a saját teste határait is felfedezi. Ott van a mogorva Gyula, a mindenkit maga alá gyűrő kritikus, az ízig-vérig toxikus férfi, aki lényegében a hatalom kiszolgálója és haszonélvezője. Brudy, a tehetséges képzőművész pedig fittyet hány a tiltásokra: akkor is meg akarja festeni a testet, ha ezt fentről rossz szemmel nézik.
Az egészet egy különös elbeszélő tartja össze: Tacita, aki nevével az ókori Tacitust idézi meg, de annak híres „harag és részrehajlás nélkül”-elvét fenekestül felforgatja – ő éppen, hogy dühvel és elfogultan mesél, mert máshogy nem lehet visszavenni azt, amit a történelem elhallgatott. Lábjegyzetel, közbeszól, kiegészít – de a szerkezet ennél is gazdagabb: leírások, levelek, kihallgatási jegyzőkönyvek, esszéisztikus futamok és képleírások szövődnek egymásba.
És ahol a hatalom elkobozza a nyelvet, ott a művészet veszi át a szót – a tánc a test felszabadításáról beszél, a festészet a test ábrázolhatóságának határait feszegeti, a latin pedig a bensőséges közelség titkos nyelvévé válik.
A kolozsvári születésű Tompa Andreáé a kortárs magyar próza egyik legerősebb hangja – A hóhér háza óta módszeresen írja meg Erdély és a 20. század elhallgatott történelmét. A Kiváló testek a hatodik regénye – olyan világot mutat meg, amelyről sokáig hallgatni kellett. De most már nem lehet.
Kapcsolódó cikkek:
