Újra és újra születnek a valósághoz hű vagy éppen regényes életrajzok, mert sokszor kiderült már, hogy a jó téma olykor közvetlen közelünkben, mondhatni az utcán hever. Nem volt ez másképp a Melbourne-ben élő Amelia Mellor ausztrál írónő esetében sem, aki a különleges életű Edward William Cole melbourne-i könyvkereskedő és családja életéből kiindulva írta meg remek ifjúsági fantasy-kalandregényét, A világ legnagyobb könyvesháza címmel, amely nem véletlenül kapott számos gyerekirodalmi díjat és elismerést a közelmúltban.

Adott egy család, amelynek feje, a kreatív és tehetséges, de főképpen álmodozó Cole – ahogy a valóságban is – létrehozza Ausztrália legnagyobb könyvesboltját (Cole’s Book Arcade), amelyben az óriási használt- és új könyvkínálat mellett csodás termek, furcsa játékok, botanikus kert, egy állandó zenekar és még ki tudja hány meglepő dolog található. Feleségével, a kétlábon járó csupaszívvel és racionalitással csodásan egészítik ki egymást, nem beszélve a gyerekeikről, akik sokféleségükben bár ugyanolyan gondokkal küzdenek, mint megannyi másik gyerek korosztályukban, életük e csodás könyveskastélynak hála mégis kivételesen színessé válik.

Az 1870-80-as években járunk.

A könyvbéli Cole, ahogy a valódi sem csak a kreativitás és a gondolatok szabadsága mellett teszi le voksát, hanem olyan értékek mentén gondolkozik korát jócskán megelőzve (persze bizonyos korabeli korlátokat ő is elfogadva, érdemes tüzetesen elolvasni az utószót, illetve böngészni a Cole családnak szentelt weboldalon: https://www.ewcole.com/), mint az egyenlőség hirdetése, a rasszizmus el nem fogadása, vagy éppen a vallásszabadsághoz és a szabad oktatáshoz való jogok elismertetése. Ezekhez az elvekhez hűen sokféle alkalmazott dolgozik nála, gyerekei pedig nyitott és inspiráló közegben nőhetnek fel. A könyv egyik legnagyobb erénye talán éppen az, hogy Amelia Mellornak sikerül mindezt erőltetettség nélkül átadni, úgy, hogy ezen értékek szilárdsága bár nem megkérdőjelezhető sem a Cole család, sem a narrátor számára, mégis szabad utat hagy az olvasónak, és a finom rávezetés sokkal többet tér, mint a nagy igazságok felsorolása, szajkózása.

Melburne-i utcakép, középpontban a Cole’s Book Arcade épülete. A könyvesboltban játszódik Amelia Mellor A világ legnagyobb könyvesháza című könyvének története
Edward William Cole 1873-ban nyitotta meg üzletét Melbourne-ben, majd 1883-ban a jövedelmező vállalkozás egy két szintes épületbe költözött. A Cole’s Book Arcade valóban hatalmas volt, becslések szerint több mint kétmillió könyvet tartottak. / Forrás: Victoriai Állami Könyvtár Archívuma

Sajnos azonban a Cole famíliát sem kerülik el a tragédiák, az öt gyerek közül, akik a könyvben is ugyanazokat a neveket kapják, mint ahogy a valóságban hívták őket, Ruby nyolcévesen skarlátban meghal. Ez a sajnálatos esemény lesz a regény alapvető mozgatórugója, ugyanis Cole nem tudja elengedni gyermekét, és szövetséget köt egy különös figurával annak reményében, hogy feltámaszthatja lányát. A forgatókönyvet valamelyest ismerjük, hiszen számos mű rendezői elve a fausti szerződés, csak éppen itt a gyerekek fognak majd apjuk borzalmasan rossz döntésére megoldást találni.

A családból a két, általában civakodó testvérpár indul neki a mágikus játéknak és köt egy újabb fausti szerződést a gonosz Maxmilliannel, apjuk sanyargatójával.

Természetesen nem lehet véletlen, hogy ők épp a felnőtté válás küszöbén állnak, ráadásul nagyon különféle képeségekkel, eltérő habitussal, személyiséggel rendelkeznek. Sokszor konstatálhatjuk az iskolai kötelező olvasmányok esetében, hogy már megint egy fiút, fiúkat kell elkísérnünk a küldetések során. Itt azonban a mágustól kapott, nem túl fair játékszabályok mentén haladó bonyolult feladványok egy fiú és egy lány kettősét, azaz Pearl és Vally, a két középső gyerek kényszerű összefogását helyezi előtérbe.

A képen Amelia Mellor A világ legnagyobb könyvesháza című könyve.

Ráadásul idővel az összes gyerek belekeveredik az időről időre tényleg élet-halál harccá váló, varázslatokban bővelkedő, néha csöppet sem kellemes játékba, amely végül izgalmas tanulsággal zárul, és nem átall olyan komoly kérdéseknek sem a nyomába eredni, mint például hogy mi az élet értelme? És bár a könyv verses részei megérdemeltek volna eggyel irodalmibb fordítást (lehet, az eredetiben sem volt meg az igény), maga a regény szövege (Cséplő Noémi fordítása) lendületes és jól olvasható, ráadásul nagyon igényes szöveggondozást mutat.

Az élő, lélegző épület toposza, amely itt egyszerre egy család lakóhelye és a könyvek birodalma, az emberek számára – Cole vágya szerint is – egyben közösségi teret jelent, és valljuk be, nehéz is izgalmasabb teret elképzelni egy ifjúsági fantasy regény számára, ami mindannyiunk nagy szerencséjére messze túlmutat a megjelölt zsánerműfajokon.

Érdemes még pár szót ejteni a játékokról, amelyek a könyv stílusát is igen jól illusztrálják. Edward William Cole maga is írt (akár humoros, az idétlenkedést sem kerülő gyerekkönyveket is), erre számos utalás található a regényben. Bár ő nem tanulhatott fiatal korában, mégis igyekezett annyi műveltséget, művészi érzékenységet magába engedi, amennyit bírt. Mintha Cole szellemi hagyatéka nyomán Mellor regénye a vicces és gondolkodtató feladványok apropóján egyfajta műveltségi kódexként működne, amely nem úgy sirat egy letűnt kort, hogy elfogadja annak hanyatlását.

Melburne-i utcakép, középpontban a Cole’s Book Arcade épülete. A könyvesboltban játszódik Amelia Mellor A világ legnagyobb könyvesháza című könyvének története
Fotó: Victoriai Állami Könyvtár Archívuma

Inkább ügyes metaforikus és szimbolikus jeleneteket használ a küldetések során, amelyek segítségével szembeállításokon, izgalmas helyzeteken és a kutatás, a tudás mindenek felett való hasznosságán és élvezhetőségén keresztül mutatja meg, hogy mindez talán mégsem elsősorban nyűg. Az, hogy ismerjük, vagy ha nem ismertük, megismerhetjük a nonszensz költészetet, vagy Emile Reynaud praxinoszkópját, hogy tudjuk, kik voltak szüfrazsettek, vagy foglalkozunk a felejtés és emlékezés kérdésével, ha arra a kérdésre nem is ad konkrét választ, hogy mi az élet értelme, de attól, hogy a világ ilyen izgalmakat rejt, talán jobban érezhetjük magunkat, és ez máris közelebb vihet ahhoz, hogy választ találjunk a mindannyiunkat foglalkoztató kérdésre.

A könyvet 9 éves kortól ajánlom, hiszen az a sok járulékos tartalom és érték, amit adhat a könyv, nem vész el persze a kisebbek számára sem, de talán a nagyobb gyerekek könnyebben értik és érzik, miért nem olyan egyszerű választ találni bizonyos kérdésekre.