A sorvezető

Ács Tibor

logisztikai igazgató

Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?

Az iskolai kötelezők közül több is, például Voltaire: Candide

Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Szeretem az életrajzi könyveket, sokat lehet belőlük tanulni, és tanulságosak az emberi sorsok.

Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?

Kis mértékben, kedvet csinálhat hozzá.

Bruce Springsteen – Amerikában születtem

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2708069″ cache=”0″]

Zseniális könyv. Döbbenetesen intim és testközeli olvasmány, ami annyira jól és izgalmasan van megírva, hogy az olvasó nem kívülállóként, hanem szinte Springsteen barátjaként fejezi be a könyvet. Az előadó beengedi olvasóját saját vívódásai közé, lelki életébe, a depresszió ellen folytatott küzdelmébe, sőt, saját útjának megtalálása közben a kor hírességeinek életébe is bepillantást enged, elmeséli, hogyan ismerte meg, majd fogadta őt barátai közé Frank Sinatra, milyen fenomenális volt együtt készülni és fellépni Mick Jaggerrel vagy épp Paul McCartney-val. Hihetetlen az az alázat amivel Springsteen az életét éli, és az a mély indíttatás, amivel dalainak mondanivalóját összeállítja. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni az általa éveken át írt önéletrajzról is, bár én elfogult vagyok Springsteen irányába, életem első lemeze ugyanis tőle származik, és évtizedek óta nem tudom megunni. Azt hiszem, ezt a könyvet is újraolvasom nemsokára.

További könyvajánlók

Elektronikus állam

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2726934″ cache=”0″] Nehéz nem szuperlatívuszokban írni egy olyan alkotásról, amely rövidsége ellenére ilyen mély nyomot

Ahol a folyami rákok énekelnek

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2726566″ cache=”0″] Mély és megindító történet a természetről és az emberi lélekről. A szerző gondolkodásmódja

A grófnő árnyékában

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2700037″ cache=”0″] Nem gondoltam volna, hogy ennyire leköt majd ez a regény. Szkeptikus voltam a

Szakértőink ajánlói

A siker megérthető

Mindenki vágyik a sikerre és a környezete elismerésére mind a munkájában, mind a

Tűvel a nyelvünkben mégiscsak nehéz fagyizni

Kezdeném onnan, hogy nem ismerek olyat, akinek ne volna köze Umberto Ecóhoz. Mert ott van először is A rózsa neve, széles vásznú könyv Christian Slaterrel és Sean Conneryvel, ráadásul, ahogyan legutóbb rácsodálkoztam, tévésorozat is készült a regényből; aztán ott A nyitott mű, minden bölcsésznek kötelező,

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2740837″ cache=”0″] AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad

lm.png
Könyvektől az olvasókig

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.