A sorvezető

Ács Tibor

logisztikai igazgató

Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?

Az iskolai kötelezők közül több is, például Voltaire: Candide

Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Szeretem az életrajzi könyveket, sokat lehet belőlük tanulni, és tanulságosak az emberi sorsok.

Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?

Kis mértékben, kedvet csinálhat hozzá.

Magad, uram

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2707388″ cache=”0″]

Az elmúlt év egyik legjobban sikerült borítójú könyve az év egyik – talán a legnagyobb – meglepetését és sikerét hozó kiadványát takarja. Megjelenése után a leendő olvasók órákig álltak sorba Fa Nándor dedikálásain, akadt közöttük olyan nyugdíjas néni is, aki azért jött el, hogy megszorítsa a kezét, és ismeretlenül csak annyit mondjon: „köszönöm, Nándi, mindazt, amit nekem adtál.” Kellenek nekünk a legendák, a magunk közül valók, akik önerőből világszintű teljesítményt tesznek le az asztalra, akikre fel lehet nézni. Az óceáni- és szólóvitorlázó életét, motivációját és hitét osztja meg a lapokon, de sportolói hozzáállásán túl életszemléletét is megismerhetjük a könyvből. Nándor sztorizgat, de a szakmaiságtól sem riad vissza, amikor kell. A kiadvány egyetlen hibája talán csak az, hogy hiányzik belőle egy magyarázó rész, ahol a szakszavak jelentését a szerző vagy a szerkesztő megmagyarázná.

További könyvajánlók

A Legkisebb Jégkorszak

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2638019″ cache=”0″] Térey nagyszabású művében a történet mögött hihetetlen tudásanyag rejlik. A szerzőt a történelmi

A lány, aki megmenti a Karácsonyt

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2708216″ cache=”0″] Aki ismer, az tudja, hogy ez a könyvsorozat a szívem csücske. Ha hasonlítanom

Lengemesék – Nádtengeri Nyár

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2701997″ cache=”0″] Ritkán, de szerencsére egyre gyakrabban találkozhatunk olyan mesekönyvekkel, amik képesek felvenni napjaink ritmusát.

Az életmódkönyv

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2692152″ cache=”0″] Sajnos mára népbetegségnek számít a túlsúly, a cukorbetegség és az egyéb kapcsolódó rendellenességek.

Szakértőink ajánlói

Férfienergia

Bizonyára mindnyájunknak feltűnt, nem lehet nem észrevenni, hogy napjainkra egyes nemi szerepek felcserélődtek,

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2740837″ cache=”0″] AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad

lm.png
Könyvektől az olvasókig

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.