A sorvezető

Bogár Roland

eladó

Van-e olyan könyv, amit kifejezetten a borítója miatt olvastál el?

Nem igazán. De olyan volt, hogy egy könyvet nem vettem meg a borítója miatt, inkább vártam, hogy ráakadjak egy másik kiadásra.

Hány könyvet olvasol el egy évben?

Attól tartok még nem eleget.

Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Talán Orwell 1984 című kötete. Félelmetes az az atmoszféra, amit alkotott.

Moszkva – Petuski

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2717525″ cache=”0″]

Jerofejev leképezi a ’60-as évekbeli szovjet társadalom lelkületét és bemutatja a kommunizmus mechanizmusait, a diktatúra elnyomó retorikáját, egyvonalúságát, az emberek félelemben tartását, a besúgóhálózatot. Az, ahogyan mindenkit figyelnek, mindenki gyanús; az is, aki reggel érzi jól magát, s az is, aki este, vagy ne adj’ Isten reggel és este is. Fricskát ad a nyugat-démonizálásnak, ugyanakkor megfogalmazza a nyugattal szembeni kritikáját is. Venyegyikt Jerofejevnek mindehhez elég egy lázálmos, részeges vonatút története. Ez a kötet többször olvasós, első nekifutásra nem lehet minden intertextuális kapcsolatra, metaforára felfigyelni, mindet megérteni. Egymást érik a frappánsabbnál frappánsabb utalások, elképesztően gazdag a szöveg szimbolikája. Már magának az ivásnak is üzenete van: a szovjet diktatúra elleni keserű, bódító gyógyszer.

További könyvajánlók

Letűnt világok

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2720032″ cache=”0″] A Letűnt világok mesterien vegyíti az igazán nyomasztó krimik hangulatát az időutazás hipotézisében

Migrén – Egy bűntudat története

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2723826″ cache=”0″] Egy fejfájás története. Sikerül-e valaha is kigyógyulni belőle? Spielmann Ernőt (a valóságban Spiegel)

A grófnő árnyékában

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2700037″ cache=”0″] Nem gondoltam volna, hogy ennyire leköt majd ez a regény. Szkeptikus voltam a

Csutak színre lép

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2709673″ cache=”0″] Mándy Iván kötetei a kedvenceim közé tartoznak, függetlenül attól, hogy gyerekeknek vagy felnőtteknek

Szakértőink ajánlói

Uzsonnázni Szabó Magdával – Stahl Judit könyvajánló

Méghogy nem lehetséges az időutazás! Aki ilyen csacsiságot állít, nem olvasta az Egy meszely az fél icce és az Egy czitrom hajával című receptgyűjtményeket. Teljesen odavagyok ezért a két gyönyörű kötetért, pedig számos szakácskönyvet ismerek.

Túlélni önmagunkat

Időről időre – valahogy ezt vettem észre – rajongó leszek. Egy írót fölfedezek

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2740837″ cache=”0″] AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad

lm.png
Könyvektől az olvasókig

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.