Írt már krimit, paranormális thrillert és horrort – az ő nevéhez fűződik a Dracula hivatalos előzményregénye is. Stephen King már első könyve megjelenésekor nemzedéke egyik nagy reménységének nevezte. Nem véletlen, hogy a világ egyik legolvasottabb szerzője, James Patterson is szívesen dolgozik vele, együttműködésük eddig négy közös könyvet fialt. Jonathan Dylan Barker, vagy ahogy lelkes olvasói ismerik, J. D. Barker szeptember végén a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál keretében Budapestre látogat, a rajongók pedig szeptember 28-án, pénteken este 18 órától találkozhatnak vele a Marczibányi Téri Művelődési Házban, ahol nem csupán egy pódiumbeszélgetésen vesz részt, de az eseményt követően dedikál is. Magyarországi látogatása alkalmából készítettünk interjút a szerzővel.
Legújabb regényed, a magyarul a Budapesti Könyvfesztiválra érkező Zárt ajtók mögött cselekménye kapcsán jól érzékelem, hogy van benned némi szkepticizmus vagy épp aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a modern technológia miként oldhat meg alapvetően emberi problémákat?
Az elmúlt években az ember egyre inkább függésbe került a technológiától. Manapság, ha tíz ember ül egy szobában, ahelyett, hogy egymáshoz beszélnének, inkább üzeneteket küldenek. Kommunikáció helyett a technológiától várjuk, hogy megoldja a problémáinkat. Bár kétségkívül vannak előnyei, nem hiszem, hogy bármi fel tudná váltani az emberi interakciókat és kommunikációt. A Zárt ajtók mögöttben egy olyan párt ismerünk meg, akik kommunikálni akarnak annak reményében, hogy ezzel megmenthetik a házasságukat, de nem rendelkeznek az ehhez szükséges eszközökkel. Így aztán terapeutához fordulnak, aki egy Édes & Pikáns nevű appot ajánl nekik, hátha ezzel áthidalhatják a problémákat, és ez rákényszeríti őket az együttműködésre.
Azt gondolom, hogy fel kell tennünk magunknak a kérdést: beengedünk-e egy idegent az otthonunkba? A házasságunkba? Ez a bizonyos app valójában nem különbözik sokban ettől, csak jobban álcázza magát.
Azzal, hogy miként hat az emberi pszichére a szexuális vágy, már foglalkoztál a James Pattersonnal közösen írt, A fekete özvegy halála című regényedben is, itt viszont lényegében ez az egész koncepció egyik központi eleme. Levetkőzheti az ember ezeket az ösztöneit?
A kérdés, hogy le akarjuk-e egyáltalán? Részben ugyanis ez az, ami igazán emberré tesz bennünket. Ettől érezzük úgy, hogy valóban élünk. Az embereket izgatják ezek a koncepciók, mert azonosulni tudnak velük. Nem vagyok biztos abban, hogy akarnék olyan világban élni, ahol ez nem így van.
Azt hiszem, érdekelheti az olvasókat, különösen azokat, akik használtak már randiappokat, hogy az itt ábrázolt szélsőséges helyzetek vajon mennyiben tükröznek valós eseményeket, vagy megnyugodhatunk, mert minden csupán a te fantáziád szüleménye?
Őszintén szólva, minél mélyebbre ástam magam a könyv kapcsán végzett kutatásomba, annál jobban megrémültem. A regény ötlete valójában egy este, vacsora közben jutott eszembe. A feleségem vett egy házat, amit kiadásra szánt, ezért a fürdőszobákat fel kellett újítani. Megemlítettem neki egy céget, ami itt az Egyesült Államokban működik, a Bathfitterst. Ígéretük szerint egy nap alatt felújítanak egy komplett fürdőszobát. Épp csak kimondtam hangosan a cég nevét, a mobilunkon egyikünk sem keresett rá. Aztán aznap este a telefonjainkat és a tévénket mégis Bathfitters reklámok lepték el. Később tudtam meg, hogy a telefonjaink lehallgatnak minket, mert engedélyt adunk rá nekik a felhasználási feltételek elfogadásával. Kulcsszavakat emelnek ki, beteszik őket egy adatbázisba, és célzott reklámozásra használják őket. Azt is megtudtam, hogy az appok a telefonjainkon információt osztanak meg. Képzeld csak el!
A mobilunk mindent tud rólunk; olvassa az e-mailjeinket, az üzeneteinket, látja, hogy milyen weboldalakat látogatunk meg, a GPS adatainkat; mindent. Ezek után miért ne tudhatná a randi-adatainkat is?
És mi történik, ha ez az információ rossz kezekbe kerül? Bár a könyv eseményei fiktívek, mégis megtörténhetnének. És ez teszi igazán ijesztővé.
Írtál már horrort (Dracul), természetfeletti thrillert (Szíve helyén sötétség) és krimit is (4MGY-trilógia). Félretéve a különböző műfajok eszköztárai közti nyilvánvaló különbségeket, mi okozza számodra a legnagyobb kihívást egy-egy adott műfajnál?
Szeretem azt hinni, hogy feszültségkeltő regényeket írok, amik tartalmaznak ugyan horror-, thriller, sci-fi-, paranormális vagy éppen romantikus elemeket, a feszültség az a közös szál, ami összeköti őket. Olvasóként engem egy jó történet ránt be, a műfaj nem számít. Ha jó egy történet, akkor az egyéb tényezőkről, mint a műfaj, teljesen megfeledkezem. Azt gondolom, hogy mindannyian a szereplőkhöz tudunk igazán kötődni, így egy új történetet én mindig velük kezdek. Brendant és Abbyt sokkal korábban ismertem, mint hogy elkezdtem volna írni a regényt. Aztán, miután kitaláltam a helyzetet, bedobtam őket a mélyvízbe, és amilyen gyorsan csak tudtam, leírtam a reakcióikat. Íróként, ha minden jól működik, akkor a karakterek mondják el nekünk a történetet, nem fordítva. És ez műfajtól független.
A regényeid Magyarországon is különösen nagy népszerűségnek örvendenek. Mit gondolsz, látszólag miért nem csitul az olvasói figyelem a krimi és thriller műfajok iránt? Miért vonzza ennyire az embereket az emberi lélek mélysége?
Ahogy a horror, úgy a krimi és a thriller is érzelmi reakciókat csal ki belőlünk olvasás közben. A szívünk szaporábban kezd verni, libabőrös lesz a karunk. Izgulunk, ha egy szereplő rossz ajtón nyit be, és bármilyen borzalmas dolgok is várnak ott rá, képtelenek vagyunk behunyni a szemünket. Egy igazán jó történet olyan helyekre visz minket, ahol soha nem jártunk, olyan embereknek mutat be, akikkel soha nem találkoztunk; ez a legnagyobb utazás. Egy, a fejünkben pergő, végtelen költségvetésű film. Szórakoztatás tekintetében semmi nem ér fel egy jó könyvhöz.
Mi vonz minket a sötétségben? Ezt a kérdést talán az olvasóitok tegyék fel saját maguknak. Sok mindent meg lehet tudni a címekből, amik a könyvespolcainkon sorakoznak. Azt hiszem, mindannyian sóvárgunk a veszély és a félelem után.
Meglátjuk egy jó könyv borítóját, és nem tudjuk megállni, hogy kinyissuk és elolvassuk, akkor sem, ha megrémít minket. Emiatt hálás is vagyok. Amikor elérsz a Zárt ajtók mögött utolsó oldalához, talán kérdéseket fogsz feltenni magadnak a technológiáról és annak hatásáról az életedre. Remélem, hogy leülsz majd valakivel, akit szeretsz, és átbeszélitek a témát. Elteszitek a mobilotokat, és egy-egy pohár bor mellett beszélgettek. Így maradunk emberek. Így tudjuk megakadályozni, hogy ez a könyv valósággá váljon.
Kapcsolódó cikkek:
