Ismeretterjesztő
Bátran merjünk nevetni magunkon (és persze másokon is)! – erre buzdít könyvében Celeste Barber
Celeste Barber évek óta parodizálja a celebvilág tökéletesre polírozott fotóit, amellyel azt üzeni a több mint 10 millió követőjének, hogy merjenek hétköznapiak, tökéletlenek, önironikusak lenni. Önéletrajzi könyvében most saját magát leplezi le, természetesen a tőle megszokott humorral.
Nem csak hétfőnként – 70 éves a Diafilmgyártó
Sokan nosztalgiával gondolnak vissza a diafilmekre, pedig ma is több mint 200 000 darabot adnak el belőle, évente pedig 56 új diafilmet adnak ki. A most 70 éves lett a Diafilmgyártó kapcsán a diafilm hazai történetével foglalkozunk.
Amikor megsemmisül a gyerekkor – Bibók Bea sikerkönyvét ajánljuk
A parentifikáció egy széles körben elterjedt jelenség, amelyről keveset beszélünk, és kevesen is ismerik fel. Többek között ezért is hiánypótló Bibók Bea Ellopott gyermekkor című könyve, amely rövid időn belül 2023 egyik legtöbbet eladott könyve lett.
Maradni a káposztás húsnál – Nyáry Krisztián a magyar irodalom gasztronómiai hagyományairól mesél
Jókai egy gasztronómiai vita nyomán választotta az írói pályát, Csokonai különféle módokon becézte a bort, Móra Ferenc cserebogarak főzött bográcsban. Ilyen és ehhez hasonló érdekességekről szól az Így ettek ők, ahol találkozik otthonunk két legőszintébb pontja: a kamránk és a könyvespolcunk.
Izgalmas életrajzok karácsonyra
II. Erzsébet, Szinetár Miklós, Matthew Perry, Marco Rossi. Egy a közös a négy személyben: mindegyikükről 2023-ban jelent meg életrajzi kötet. Változatos, értékesé, izgalmas életutakról van szó, amiknek helyük van a karácsonyfa alatt is.
Mr. X. és a pszichoanalitikai fekete lyuk – Elon Musk életrajzi könyvéről
Walter Isaacson két éven keresztül havonta egy hetet Elon Muskkal töltött: árnyékként követte mindenhová, ott volt a megbeszéléseken, elolvashatta emailjeit, beszélhetett családtagjaival, munkatársaival, sőt, ellenségeivel is – ezekből a tapasztalatokból született Musk életrajzi könyve.
Még mindig az egyik legjobb önéletrajzi könyv Alan Rickman naplója
Tavaly jelent meg a Harry Potter filmekkel híressé vált Alan Rickman Őrülten, mélyen című naplója, amelyben a 2016-ban elhunyt színész bevezet minket életének kulisszái mögé. Nem is akárhogy.
Olvasmányélmények, tervek, gondolatok egy helyen – Megjelent a Könyvről könyvre olvasónapló és öröknaptár
Megjelent a Libri új, egyedi olvasónaplója, amelyben hónapról hónapra vezethetjük olvasási élményeinket, de emellett még számos izgalmas funkcióval is rendelkezik.
Hogyan tett minket a migráció azzá, akik vagyunk? – Jakupcsek Gabriella írása
Nemrég megjelent magyarul is Az emberi gén útja könyv, amely a gyeniszovai ember felfedezésében is részt vett Johannes Krause alkotása. Jó nyelvezetének és humorának köszönhetően, ugyanakkor részletességének köszönhetően, az utóbbi évek egyik legjobb ismeretterjesztő írása.
Itt a Black Friday, de mi inkább olvasásra buzdítunk!
Tudatos életmód. Lelassulás. Mindfulness. Olvassuk a jól csengő fogalmakat, de a Black Friday során mintha mindet elfelejtenénk, éppen ezért most olvasásra buzdítunk, és olyan könyveket ajánlunk, amik segítenek lelassulni.
Szexpert avagy hogyan legyél szakértője a saját szexualitásodnak – Interjú Kacsur Adrienn-nel
Egyszerre szeretnénk a biztonságot, elköteleződést, gondoskodást, és az izgalmat, veszélyt, kiszámíthatatlanságot, bujaságot. Viszont ezek általában ütik egymást. Többek között ezen feszültség feloldásában segíthet Kacsur Adrienn könyve. Interjú.
De van benne rendszer
Még tart Budapesten a Salvador Dalit bemutató kiállítás. Ennek kapcsán vettük elő a művész néhány éve megjelent naplóját, amelyben egy kicsit beleláthatunk egy zseni fejébe.
Főzzünk együtt a Gilmore lányokkal, Birmingham bandájával és Julia Childdal!
Idén több olyan szakácskönyv is találkozhatunk a könyvesboltok polcain, amelyek segítségével az ízek által teremthetjük meg kedvenc világainkat otthon.
A szülői nyomás kényes művészete – Jakupcsek Gabriella írása
A 21. században rengeteg – túl sok – inger ér bennünket és a fiatalokat is, ebben a gyorsan változó közegben nem nehéz hibázni a szülőknek. A szülői nyomás kényes művészete című könyv azoknak a szülőknek és gondviselőknek szól, hajlandók felismerni magukban, ha esetleg eddig valamit rosszul csináltak, és szeretnének ezen változtatni.
Miért hagyta cserben az orvoslás a nőket hosszú évszázadokon keresztül? – könyvajánló
Erre a kérdésre keresi a választ Szenvedő nők című könyvében Elinor Cleghorn, aki az ókortól egészen a 20. századig bemutatja azokat a tévhiteket, orvosi gyakorlatokat, amik jellemezték a nők gyógyítását.
ABBA 50: Gyönyörű kiadvánnyal ünnepel a legendás négyes
Kevés olyan pop zenekar van, popkultúra, amelyet fél évszázad elteltével is akkora rajongás övez, mint az ABBA-t. A zenekar 50. születésnapját gyönyörű, archív fotókkal teli kötettel ünneplik.
„Csak még egy dolgot!” Karikó Katalin útja a Nobel-díjig
Karikó Katalin a tizenhatodik magyar Nobel-díjas, köztük az első nő, aki megkapta az elismerést. A díj kihirdetésével jelent meg életrajzi könyve, az Áttörések, amely nehézségekkel teli életútját tárja elénk a Kádár-kortól egészen a világhírnévig.
Bősze Ádám megmutatja a klasszikus zene nagy alakjainak hétköznapi arcát
Bősze Ádám előadásain és sokáig a Bartók Rádió műsorvezetőjeként könnyed, szórakoztató, közérthető módon, de mégis tartalmasan mesél a klasszikus zene nagyjairól. Első könyvében a hálószobatitkok kerülnek górcső alá.