El szeretnék különíteni írói tevékenységüket a magánéletüktől, védeni akarják a privát szférájukat, több műfajban alkotnak, és ezeket a névválasztással is elkülönítik. Ezek a megfontolások a külföldi és magyar szerzőket egyformán mozgathatják, amikor úgy döntenek, álnéven lépnek a közönség elé. A magyar könyvpiac szereplőinél azonban még egy fontos szempont érvényesül: többen úgy érzik, sok hazai olvasó szívesebben vesz kézbe egy olyan kötetet, amelyen külföldi, leginkább angolszász név szerepel.
Könyves tartalmakat nézegetve az Instagramon, rendszeresen belefutok olyan posztokba, hogy „eddig nem nagyon olvastam magyar szerzőktől”. Ilyenkor mindig elgondolkodom, vajon miért nem?
Nyilván külföldi, főleg angolul íródott regényekből összehasonlíthatatlanul szélesebb a kínálat, de milyen megfontolásból válik a válogatás alapvető szempontjává az, hogy a szöveg eredetileg milyen nyelven született? A sokadik ilyen kezdetű ajánló után szöget ütött a fejembe, talán ez lehet az egyik oka annak, hogy számos hazai szerző angolszász csengésű írói nevet választ magának.
– Könyvtárosként valóban azt tapasztalom, hogy bár ma már egyre többen nyitnak a magyar szerzők felé, mégis sokan szívesebben olvasnak külföldi írótól – fogalmaz Schmidt-Czetli Ágnes könyvtárvezető, A magyar szerzőkért közösség és weboldal létrehozója. – Ennek legtöbbször az az oka, hogy korábban már kézbe vettek magyar könyvet, és csalódtak. A hazai könyvpiacnak ugyanis nagyon nagy szeletét teszi ki a magánkiadás, és sajnos ezek a könyvek gyakran rendkívül gyenge szerkesztéssel, vagy épp szerkesztés nélkül kerülnek a piacra. Ezen kívül egy külföldi regénynek már eleve sokkal nagyobb a hátszele, hiszen az adott nyelvterület olvasói már formáltak róla véleményt, megjelentek róla kritikák. Ezt kihasználva a hazai kiadók is jobban tudják marketingelni őket, akár ismert külföldi bloggerekkel is, és kisebb a bukás esélye, mint egy kezdő hazai író művénél.
A magyar szerzők ilyen téren óriási hátránnyal indulnak. Amióta A magyar szerzőkért oldal megszületett, tudatosan keresem a hazai kortárs írók munkáit, és a könyvtárban is kiemelt figyelmet fordítok a népszerűsítésükre, nálunk külön ajánlópolcon szerepelnek a könyveik.
Számomra és sok olvasó számára is okoztak már hatalmas meglepetést olyan magyar szerzők regényei, amelyek szinte semmilyen marketinget nem kaptak, pedig a történetük elképesztően jó. És ezen semmit nem változtat, hogy milyen néven publikál az adott szerző.
A szerkesztőként is dolgozó könyvtárvezető sok különböző indokát hallotta már annak, miért választ magának idegen csengésű nevet egy magyar szerző. Akad, aki a polgári hivatását és az írói munkásságát szeretné így elválasztani egymástól, mint például a civilben orvosként dolgozó Havas Juli (Nincs Hold, ha nem nézed, Papírbabák). Más több zsánerben alkot, és azokat így különíti el egymástól: például Róbert Katalin a realista regényeit (Keresd az igazit!, Halld a szív szavát) saját néven, a fantasyket (Tündéralku, A szerelem határai) Heteira álnéven adja ki. Olyanok is akadnak, akik egyáltalán nem szeretnék felfedni valódi személyüket, és tudatosan egy álnév mögül kommunikálnak az olvasókkal, például Kondor Vilmos (Budapest noir, A budapesti kém). Emellett arra is van példa, hogy valaki álnéven kezdett publikálni, mint a korábban Francis W. Scott néven író Bíró Szabolcs (Anjouk-sorozat), egy ponton viszont váltott, és ma már az eredeti neve szerepel a borítókon.
– A legelső regényem, A szív rabjai Dora K. Blue néven jelent meg – említi Kékesi Dóra, aki ma már szintén a saját nevét használja. – Ez egy történelmi romantikus regény volt, ami az 1820-as években játszódik az Amerikai Egyesült Államokban. Akkor még úgy gondoltam, hogy egy ilyen történetnél hitelesebb, ha egy angol hangzású írói név mögé bújok. Ezért választottam álnevet, elrejtve benne a saját nevemet. Utána viszont elhatároztam, hogy ezentúl olyan történeteket írok majd, amelyek magyar főhősökkel, Magyarországon játszódnak (Együtt, veled, Rád találok). Ehhez azóta is tartom magam. Csakhogy ehhez nem illik idegen hangzású művésznév. Másik álnevet nem szerettem volna választani, ezért maradtam a saját lánykori nevemnél, amit azóta sem bántam meg.
Dóra úgy véli, néhány évvel ezelőtt az olvasók valóban inkább a külföldi írók könyveit keresték, de szerinte mára ez a tendencia megfordulni látszik. Az olvasók bíznak a magyar írókban, szeretik az alkotásainkat, ezért egyre többen mernek saját név alatt publikálni.
Ezzel szemben az Emily Hart néven ismert Császár Anikó úgy látja, az olvasók szívesebben vesznek le egy könyvet a boltok polcairól, ha angolszász nevet látnak rajta. – Több oka is van annak, miért döntöttem az álnév mellett – mondja A korona lovagjai-sorozat szerzője. – Egyrészt, és ami talán az elsődleges indok, hogy elkülönítsem az írói létemet a magánéletemtől. Magánemberként nem vagyok aktív a közösségi médiában, és azt sem akartam, hogy az ismerőseim tudják, hogy írok. Másrészt a nevem nem is illik a zsánerhez, amiben írok. A Facebookon számos csoportban láttam már, hogy többeknek nem tetszik, ha egy magyar szerző nem magyar néven publikál, én azonban az álnevem miatt az olvasóimtól sosem kaptam támadást, legfeljebb olyan megjegyzést, hogy miért nem Magyarországon játszódó történeteket írok. Még pár olyan ismerősöm is van, akik ugyan tudják a valódi nevemet, mégis Emilynek hívnak.
Schmidt-Czetli Ágnes könyvtárosként azt tapasztalja, az olvasók az esetek nagy részében nem tudják, ki rejtőzik egy-egy angolszász név mögött. Ő viszont ilyen esetben mindig elmondja, hogy valójában magyar szerző írta a kötetet, és adott esetben arról is szívesen mesél, az illető miért ezt az utat választotta. Ezek sokszor közelebb hozzák a szerzőt az olvasóhoz.
– Ha szerkesztőként tanácsot kérne tőlem egy magyar szerző, milyen néven publikáljon, első lépésként mindenképpen az adott történetet venném alapul, és azt, hogy milyen jövőbeli tervei vannak – mondja a könyvtárvezető.
– Egy olyan szerző esetében, aki mindenképp álnéven szeretne megjelenni, és kimondottan külföldön játszódó történetekben gondolkozik, vagy a korszak, amiről ír, a zsáner, amiben alkot, jobban eladható egy idegen névvel, ott ezeket mérlegelve kellene választani. De arra is mindenképpen rámutatnék, hogy talán hatékonyabban működik a kémia az azonos nyelvet beszélő szerzők és olvasók között, ezért egy magyar álnév is szuperül működhet, mint Fábián Janka, Bakóczy Sára vagy Bán Mór esetében. És az sem biztos, hogy ha már külföldi, csak az angolszász nevekben érdemes álnévként gondolkozni, ahogyan On Sai, Lione Stanislav vagy Helena Ladisla példája mutatja.
Kapcsolódó cikkek:
