Ez persze már önmagában elismerésre méltó, komoly teljesítmény, de a Howard Phillips Lovecraftról szóló szépirodalmi kismonográfiát nem elsősorban ez teszi különlegessé, hanem az, ahogyan és ahonnan a nyugati kultúra nagy pesszimistája, Michel Houellebecq rápillant az elfeledett amerikai író életművére.
A vérbeli Lovecraft-rajongó most persze joggal kiált fel: hogyhogy elfeledett?! Pontosítunk: a félszáz évet sem élt Lovecraft valójában halála után vált csak nagy íróvá. Életében praktikusan senkit sem csigáztak fel a ma a weird-, a horror-, a dark fantasy-irodalom alapszövegeiként számontartott írásai. Az író 1937-es halála nagy dolgok nyitánya lett: animéktól videójátékokig, rockbandáktól mozivásznakig hódított és hódít ma is a Lovecraft-mánia. De maradhatunk az irodalom territóriumán is, ahol a jobb-rosszabb epigonoknak se szeri, se száma.
Ők is megkapják persze a magukét Houellebecq-től, akinek a Lovecraft iránti rajongása tinédzserkori szerelemként indult. A szerző 1991-es, általa első regényeként definiált életrajzi esszéjét magyarul a Magvető adta ki nemrég Tótfalusi Ágnes fordításában. A kötethez rövid, ám nem feltétlenül szükséges előszót fűzött 2005-ben a horrorszakértő Stephen King (ford. Galamb Zoltán), aki szerint a fantasztikus irodalom az a hely, ahol az ember elbújik az élet elől, hogy aztán ott készülhessen fel a következő nagy csatára.
Ha Houellebecq szemüvegén keresztül nézünk Lovecraft életére és művére, megvívott és eleve elveszített csaták egész sorát látjuk magunk előtt.
„Aki szeret élni, nem szokott olvasni. Valójában azoknak van bejárásuk a művészet világába, akiknek egy kicsit elegük van az életből”
– szögezi le rögtön az elején, hogy aztán száz oldalon keresztül arról számoljon be, rajongott Lovecraftja hogyan jött le az élet nevű szerről.
A providence-i remete makulátlan gentlemanként élte eseménytelen életét. Lovecraft a fehér angolszász protestáns férfi tankönyvi példája, akinek vezérlő csillagai „az önmegtartóztatás és a tisztaság”. Az önmagát már harmincévesen tekintélyes öregúrként azonosító férfi nyíltan rasszista, és – a kiadóknak küldött levelei szolgálnak erre tanúságként – mintha szándékosan lehetetlenítette volna el saját írói karrierjét. Magánélete se diadalmenet: rövidke házassága gyorsan ellobbanó reménysugár volt.
Houellebecq nagy, realizmusellenes koncepciót vázol a mítoszalapító, az óriási álomgépezetet működtető Lovecraft írói krédójaként, aki nem csak életében, de a papíron is mindent másképp csinált, mint azt a külvilág diktálta vagy elvárta.
Jól ismerjük a horror receptjét: a normális és átlagos, mondjuk ki bátran, banális hétköznapokba lassacskán benyomakodnak a gonosz erői. Lovecraftnál szó sincs erről: nála már az első mondatok szédítő örvényre engednek rálátni, ahol nincs se kapaszkodó, se biztonsági korlát, csak a fenyegető mélység.
Houellebecq frappánsan összegez, amikor Lovecraft szövegeiről ezt mondja: „Mindegyik egy darab nyílt, üvöltő félelem.” Bevalljuk vagy sem, világa, ahol elveszetten botorkálunk, ismerős nekünk, még ha csak a feledésbe parancsolt rémálmainkból is.
Houellebecq lazán túllép a szimpla rajongáson, amikor témákat és motívumokat ragad ki és állít fókuszba. Beszámol Lovecraftnak az építészet iránti érdeklődéséről, arról, hogy szereplői miért szükségszerűen egysíkúak, vagy hogy miért használta bátran a tudomány objektivitását.
És persze elmondja azt is, hogy miről hallgat feltűnően nagy kedvence: a szex és a pénz véletlenül sem jelenik meg az amerikai író szövegeiben.
Az H.P. Lovecraft: Szemben a világgal, szemben az élettel című, vékonyka kötet egyszerre előétel a Lovecraft ízvilágát még csak most kóstolgató kezdőknek, és kiadós desszert a tapasztalt fogyasztóknak. Körültekintően válogatott szemelvényeivel pedig precízen idézi meg azt a „gyötrelmes élményt”, amit az eredeti szövegek olvasása jelent.
Kapcsolódó cikkek: