
Az egybites válaszok korában élünk
Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája című művével 2017-ben Libri irodalmi díjat nyert. A varjúkirály – Nyugati történetek című új kötetében a frontvonal keletről nyugatra húzódik.

Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája című művével 2017-ben Libri irodalmi díjat nyert. A varjúkirály – Nyugati történetek című új kötetében a frontvonal keletről nyugatra húzódik.

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2740684″ cache=”0″] Gormenghast vára különös hely. Az ódon tornyok vakon ágaskodnak a körülöttük elterülő vidék fölé, falain belül pedig végeláthatatlan folyosók, fáklyafényben úszó termek

Az Amerikában élő skóciai író első regényéért részesült az angol nyelven megjelent irodalmi művek legrangosabb elismerésében, amely a dicsőség és a várhatóan világszerte megnövekvő érdeklődés mellett 50 ezer font jutalmat is hozott neki.

Mindezidáig nem szerettem ezt a mesét. Se könyvben, se színpadon, se táncban, se prózában. Volt benne valami, ami zsigeri ellenállást váltott ki belőlem

Mit tanulhatunk Kosztolányi Dezsőtől? Melyik volt az „igazi” arca? „Csak” megírta, vagy át is élte a tébolyt? Tényleg a „marha” Karinthy Frigyes volt köztük „az egyetlen zseni”?

Karafiáth Orsolyával Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent című új könyvéről beszélgettünk.

Nem lehet rossz Ken Follettnek lenni. Mivel nagyon fontosnak tartja a történelmi hűséget, lehetőség szerint bejárja az összes helyszínt, ahol regénye szereplőit játszatni fogja.

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2739927″ cache=”0″] A horrorfilmbe illő borítókép ellenére egy értékekkel bíró, realisztikus olvasmányélmény vár arra, aki kézbe veszi a könyvet.Bár a valóság néha sokkal brutálisabb,

Szépirodalom kategóriában nyerte el a hazai irodalmi élet egyik legrangosabb elismerését.

[include-url href=”https://www.libri.hu/libri-magazin-termeklista/?cikkszam%5B%5D=2734920″ cache=”0″] Ha feltennék nekem azt a nehéz – és feltehetően megválaszolhatatlan – kérdést, hogy melyik lenne az a kitalált világ, amelyikbe szívesen csöppennék

Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!