
Varró Dani és Szegedi Kata varázsfakanala
Mindezidáig nem szerettem ezt a mesét. Se könyvben, se színpadon, se táncban, se prózában. Volt benne valami, ami zsigeri ellenállást váltott ki belőlem

Mindezidáig nem szerettem ezt a mesét. Se könyvben, se színpadon, se táncban, se prózában. Volt benne valami, ami zsigeri ellenállást váltott ki belőlem

A Kortársaság extra kiadásában a száz évvel ezelőtti karácsonyok és szilveszteri mulatságok hangulatát idézzük fel a Libri idei díszköteteivel, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső műveivel.

Kosztolányi és Karinthy korában hatalmas változáson ment át a nők öltözködése: eltűnt a fűző, jöttek a fiús formák.

Bereményi Géza Kossuth-, József Attila-, és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező. Idén jelent meg Magyar Copperfield címmel, a régóta várt önéletrajzi regénye.

Karafiáth Orsolyával Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent című új könyvéről beszélgettünk.

Nem lehet rossz Ken Follettnek lenni. Mivel nagyon fontosnak tartja a történelmi hűséget, lehetőség szerint bejárja az összes helyszínt, ahol regénye szereplőit játszatni fogja.

Szépirodalom kategóriában nyerte el a hazai irodalmi élet egyik legrangosabb elismerését.

Mire ez a könyvajánló megjelenik, elmondható, hogy az Amerikai Egyesült Államok 46. elnökének nem Donald Trumpot választották meg, hanem Joe Bident.

Ha úgynevezett legendás irodalmi barátságokról van szó, akkor az olvasók jelentős részének szinte azonnal Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső barátsága jut az eszébe.

Úgy beszélek most Szőllősi Mátyás két kisregényéről, hogy nem áll közel hozzám az általa megképzett regényvilág.
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!