Nem lehet rossz Ken Follettnek lenni. A walesi születésű szerző egy videóban – amelyet egyébként korábbi, A tűzoszlop című könyvéhez forgattak – elmeséli, hogyan készül fel egy-egy könyv megírására. Mivel nagyon fontosnak tartja a történelmi hűséget, lehetőség szerint bejárja az összes helyszínt, ahol regénye szereplőit játszatni fogja. Sevilla, London, Párizs, Orléans: a filmen többek közt ezekben a városokban fordul meg, ellátogatva épületekbe, múzeumokba, különleges gyűjteményekbe.

Ez persze, akármilyen irigylésre méltó, mégiscsak munka. És Ken Follett nem is lazsál, miközben dolgozik: történetei valóban bámulatos részletességgel és aprólékossággal mutatják be a világot, amelyben bonyolódnak.

Így van ez új könyvében, az Egy új korszak hajnalában is. A könyv az 1989-ben megjelent A katedrális előzményregénye: Follett mindeddig legsikeresebb munkája idővel trilógiává bővült (A katedrálist követte Az idők végezetéig, majd a már említett A tűzoszlop), ám mivel szerzőnk úgy látta, még bőven van mit mesélnie a kitalált városról, Kingsbridge-ről, valamint a benne és körülötte zajló eseményekről, nekilátott A katedrálishoz képest vett múlt megírásának.

A katedrális a 12. században játszódik egy kis angol városban, amelyben egy építőmester úgy dönt, ha törik, ha szakad, felépít egy templomot. Eddig majd 30 millió példány fogyott belőle világszerte, sőt időközben számítógépes játék is készült a mű alapján.

A trilógia következő két darabja a 14., majd a 16. századba repítette az olvasót, bemutatva egyúttal a korabeli Európa véres és kegyetlen háborúit, uralkodók közt zajló intrikáit, ahogyan a hétköznapi életet is.

Az Egy új korszak hajnalában a 10. században találjuk magunkat. Follett itt azt az időszakot mutatja be, amikor egy félreeső hely elkezd hatalmas kulturális központtá növekedni. A 900-as évek vége: túl vagyunk ötszáz csüggesztő éven, amikor – a Római Birodalom, majd Britannia hanyatlása után – a haladás drámaian lelassult.

Most viszont végre mintha ismét pezsegni kezdene valami Európában.

Kingsbridge-ben leképeződik a korabeli társadalom: papok, nemesek, parasztok, rabszolgák életét és vágyait, törekvéseit követjük nyomon. Kegyetlen kor: megannyi ármány, összeesküvés és gyilkosság kíséri a történéseket.

Follett persze lubickol ebben a világban: bámulatosan profi szerző, aki úgy építi fel nem épp karcsú – több mint 800 oldalas – művét, hogy az olvasó figyelme egy pillanatra sem lankad. Jó a cselekményszövés, életszagúak a szereplők, élvezetes a szöveg – ezért a két fordítót, Bihari Györgyöt és Sóvágó Katalint is köszönet illeti –, és ha belemerülünk az Egy új korszak hajnala világába, szinte tapinthatóan érzékeljük, milyen lehetett a világ (Nyugat-)Európában jó ezer évvel ezelőtt.

Ken Follett újra bebizonyította, hogy

nem véletlenül korunk egyik legnépszerűbb történelmiregény-írója.

És a könyvet letéve szinte biztosak vagyunk benne: a szerzővel együtt visszatérhetünk még Kingsbridge-be a közeljövőben.