- Francia író, költő, kritikus, műfordító, színész, mérnök és jazz-zenész. Az utókor számára leginkább regényei miatt ismert, a Tajtékos napok (1946), a Pekingi ősz (1947) és a Szívtépő (1953) című művekről, valamint Vernon Sullivan álnéven írt, parodisztikus detektívregényeiről.
- Gyerekkora óta egy gyógyíthatatlan szívbetegség árnyékában élt, egész életművére és életvitelére kihatással volt a múlandóság állandó tudata. Ennek volt köszönhető aktivitása és nyughatatlansága.
- Zenei tehetsége kiemelkedő volt, színpadra lépett Miles Davisszel, és dolgozott a Philips hanglemezkiadó művészeti vezetőjeként is. Több mint ötszáz dalt írt életében, a legnépszerűbb ezek közül a Katonaszökevény (1954) volt, ami 1956-ban, az algériai háború ideje alatt a háború ellen tiltakozók himnuszává vált, ezért Franciaországban be is tiltották.
- Az egyik, Vernon Sullivan néven írt művét, a Köpök a sírotokra (1946) című regényt az engedélye nélkül filmesítették meg. A film bemutatóján Vian épp a közönségből kiabálva adott hangot a lesújtó véleményének a filmről, amikor szívrohamot kapott, és kórházba szállítása közben meghalt. Mindössze 39 éves volt.
87 éve született Joyce Carol Oates
87 éve született Joyce Carol Oates számára gyerekként meghatározó olvasmány volt az Alice Csodaországban című regény.