- Angol író és filozófus, akinek a 20. századi irodalom egyik legismertebb disztópikus regényét, a Szép új világ (1932) című könyvet köszönhetjük.
- Kamaszkorában egy betegség következtében majdnem elveszítette a látását. Ennek ellenére 17 évesen – szinte vakon – megírta első regényét, visszaolvasni azonban csak évekkel később tudta, amikor a betegségből kigyógyulva lassanként elkezdett javulni a látása.
- Elkötelezett pacifista volt. Bár 14 évig élt az Egyesült Államokban, nem kaphatott állampolgárságot, mert nem volt hajlandó elfogadni az amerikai állampolgársági eskü azon kitételét, hogy háború esetén köteles fegyverrel védelmezni újonnan választott hazáját.
- Halálos ágyán, hogy fájdalmait enyhítse, felesége segítségével tetemes mennyiségű LSD-t juttatott a szervezetébe, a kábítószer hatása alatt hunyt el 1963. november 22-én. Halálára óriási népszerűsége ellenére alig figyelt fel a világ, hiszen John F. Kennedyt néhány órával korábban lőtték le Dallasban, így a világsajtó figyelme az amerikai elnök felé irányult. C. S. Lewis, a Narnia krónikái-sorozat szerzője szintén ugyanezen a napon halt meg, így az ő halálhíre is kevés figyelmet kapott.
A sorvezető
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!