- A mai Ukrajna területén született orosz író. Eredetileg orvosnak tanult, de 30 éves korában hátrahagyta praxisát, hogy az írásnak szentelje életét. Legtöbb művét soha nem láthatta nyomtatásban.
- 1929-ben Sztálin szovjetellenesnek minősítette Menekülés című darabját, egy évvel később pedig szinte minden művét betiltották. Bulgakov később kétségbeesett levelet intézett a Szovjetunió vezetőihez, amiben azt kérte, hogy engedjék emigrálni és külföldön dolgozni. Válaszul személyesen Sztálin hívta fel telefonon, aki – az író nagy rajongójaként – munkát ajánlott neki a Moszkvai Nagyszínházban. Ennek ellenére műveinek nagy részét továbbra is tiltólistán tartották.
- Bulgakov leghíresebb regénye, a Mester és Margarita első kéziratát megsemmisítette, majd újrakezdte az írást. Haláláig dolgozott a könyvön, amikor pedig betegsége miatt már a látását is elvesztette, feleségének, Elenának diktálta a szöveget. Az utolsó simításokat a regényen végül Elena végezte el a szerző halála után.
- A Mester és Margarita hosszú éveken át kéziratokban hevert, nyomtatásban csak több mint két és fél évtizeddel a szerző halála után, 1966-67-ben, részletekben jelent meg a Novij Mir című lapban.
108 éve született Devecseri Gábor
108 éve született Devecseri Gábor a kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító és klasszika-filológus.