• Cseh író, újságíró, aki nevét Švejk, a derék katona (1912) című művével, valamint a parancsuralom és a bigottéria elé görbe tükröt tartó főszereplő további kalandjaival írta be a világirodalmi lexikonokba.
  • 1915-ben besorozták az osztrák-magyar hadseregbe (Csehország ekkor még a Monarchia része volt). A keleti fronton rengeteg elégedetlen, lázadó cseh fiatal szökött át az oroszokhoz – így Hašek is. Évekig élt Oroszországban, 1917-ben részt vett az októberi forradalomban, és másodszor is megnősült, igaz, anélkül, hogy első feleségétől elvált volna. Amikor 1920-ban visszatért Prágába, bigámiáért perbe fogták.
  • Hogy a pártpolitika és az államigazgatás visszásságaira felhívja a figyelmet, 1911-ben megalapította A Törvény Keretein Belül Működő Mérsékelten Haladók Pártja nevű álszervezetet, amelynek bevételeit kocsmákban költötte el. Szinte egész felnőttkorában az alkohol rabja volt, ami teljesen felemésztette szervezetét, mindössze 39 évet élt.
  • Švejk alakja a cseh kultúra szerves részévé vált, Hašek történetein kívül is önálló életre kelt, utcai és kocsmai anekdoták alapjául szolgált. A Švejk-könyveket a csehszlovák hadseregben 1925-ben betiltották, ami természetesen csak tovább növelte népszerűségüket és ismertségüket.