- Józef Teodor Konrad Korzeniowski néven született, lengyel születésű angol író. Legismertebb művei A sötétség mélyén (1899) – amelynek modern feldolgozása Francis Ford Coppola 1979-es mesterműve, az Apokalipszis most című film –, valamint a Lord Jim (1900) és a Győzelem (1915) című regények.
- Húszéves korában kártyaadósságai elől az öngyilkosságba akart menekülni. Megpróbálta szíven lőni magát egy pisztollyal, de a golyó szerencsére célt tévesztett.
- Két évtizedet töltött francia és brit kereskedőhajókon matrózként, majd elsőtisztként. India őserdeitől Óceánia lagúnáin át Kongó szívéig a világ szinte minden sarkában megfordult. Közel negyvenéves volt, amikor romló egészsége miatt végleg el kellett hagynia a tengert, és első történetét papírra vetette. Innentől kezdve az írásnak szentelte életét. Regényei és novellái nagyrészt hajósélményeiből és távoli földrészeken szerzett tapasztalataiból táplálkoznak.
- Egyik indiai útja során maga mellé vett egy majmot, akit hazatérte után háziállatként tartott angliai otthonában is. Csak azt követően vált meg kedvencétől, hogy az állat jó néhány hivatalos papírját megsemmisítette.
118 éve született Hannah Arendt
Zsidó származású német-amerikai filozófus, író, eszmetörténész, a huszadik század egyik legnagyobb gondolkodója volt.