- Palóc író, publicista, a magyar regényirodalom meghatározó alakja, a Tót atyafiak (1881), a Beszterce ostroma (1894), A fekete város (1911), és számtalan további, a magyar középnemesség és parasztság életét feldolgozó remekmű szerzője. Szent Péter esernyője (1895) című regénye külföldön is nagy sikert aratott, állítólag Roosevelt amerikai elnök is a kedvenc könyvei között tartotta számon.
- Törekedett rá, hogy a műveiben megjelenő párbeszédek tükrözzék az élőbeszédet, és szereplőinek nyelvhasználata ne legyen túlszerkesztett, életidegen. Regényeinek nyitott kompozíciója és a különböző társadalmi rétegek élethű bemutatása mellett ez tette a magyar realizmus úttörőjévé.
- Az írói sikerek sokáig elkerülték. Ifjú feleségével – Mauks Ilonával – Budapestre költözésük után gyakorlatilag nyomorogtak. Mikszáth, hogy megkímélje feleségét a nélkülözéstől, el akart válni tőle. Az asszony először kitartott férje mellett, csak az után egyezett bele a válásba, hogy a szerző azt hazudta neki, hogy egy másik nőt szeret. Hét évvel később, amikor Mikszáth már sikeres író volt, újra összeházasodtak.
- Még megérte, hogy a 40 éves írói pályafutásának tiszteletére rendezett ünnepségsorozat keretében szülőfaluját átnevezzék Mikszáthfalvára, néhány héttel később, tüdőgyulladásban halt meg.
112 éve született Jékely Zoltán
112 éve született Jékely Zoltán költő, író, műfordító aki mesterien tudott lavírozni az élet-halál témájának tengelyén.