• Angol költő. Kortársai és barátai, Samuel Taylor Coleridge és Robert Southey mellett az angol romantikus költészet első nemzedékének tagja. Mindhárman a ma már nemzeti parkként működő cumbriai tóvidéken éltek – Wordsworth élete 80 évéből 60-at itt töltött – ezért gyakran hivatkoznak rájuk „tavi költőkként” is.
  • Mivel szüleiket korán elvesztették, Dorothy nevű húgával más-más rokonoknál nőttek fel, amikor azonban felnőttkorukban ismét találkoztak, különösen szoros kapcsolat alakult ki közöttük. Wordsworth számos verséhez használta inspirációnak testvére naplóit, amikbe Dorothy a természetben tett sétái során gyűjtött emlékeit jegyezte le.
  • Az 1789-ben kezdődő forradalom első éveiben járt Franciaországban is. Itt találkozott Annette Vallonnal, akitől született egy lánya, azonban a forradalom és a nem sokkal később kezdődő napóleoni háborúk miatt a pár soha nem házasodhatott össze. A költő visszatért Angliába, feleségül vette egy gyerekkori barátját, házasságon kívül született gyermekéről pedig csak 70 évvel a halála után értesült a közvélemény.
  • Egyik legjobb művének tartott verses önéletrajzán 28 éves korától élete végéig dolgozott. Nyomtatásban már nem láthatta a művet, de felesége a költő halála után Az előszó (1850) címmel megjelentette.