• Az angol reneszánsz drámaírás egyik legfontosabb képviselője, akinek hírnevét csupán a nála két hónappal fiatalabb William Shakespeare elsöprő sikere homályosítja el.
  • Több színműve és költeménye is óriási közönségsikert ért el Londonban, A máltai zsidó című darabját még 50 évvel a bemutatója után is játszották a városban. Legfontosabb műve a Doctor Faustus, amely a később Goethe által világhírűvé tett Faust-legenda első dramatizált feldolgozása volt.
  • Több bizonyíték is utal arra, hogy Cambridge-ben töltött egyetemi éveitől kezdve kémtevékenységet is folytatott I. Erzsébet királynő udvara számára. A fennmaradt dokumentáció szerint hosszabb időszakokra megszakította tanulmányait külföldi utazások kedvéért, visszatérte után pedig jelentős összegeket költött el az egyetem körüli fogadókban és italmérésekben – ezek egyikére sem lett volna lehetősége, ha pusztán szerény egyetemi ösztöndíja áll a rendelkezésére. Ráadásul miután az egyetem Marlowe állítólagos katolikus kötődései miatt nem akart számára diplomát kiállítani, az egyetem vezetése közvetlenül a királyi udvarból kapott erre utasítást.
  • 29 évesen egy tavernában kitört verekedés következtében halt meg. Hogy ez véletlenül történt-e, máig kérdéses. Egyes feltételezések szerint meggyilkolását egyenesen a királyi udvarban tervelték ki.