• Amerikai költő, novellista, regényíró. Komor hangulatú költeményei mellett a leghíresebb műve Az üvegbúra (1963) című önéletrajzi ihletésű regény, amelyet Victoria Lucas álnéven adatott ki, hogy még élő rokonait megkímélje a főhős családjával való azonosítástól.
  • Kivételes tehetsége már egészen fiatal korában napvilágra került. Nyolcéves volt, amikor első verse megjelent, egy tizenkét éves korában elvégzett IQ-teszten pedig 160-as értéket mértek nála. Zsenialitása súlyos depresszióval párosult, többször kísérelt meg öngyilkosságot, ezért elektrosokk-terápiának vetették alá.
  • Cambridge-ben is tanult, itt ismerkedett meg férjével, a költő Ted Hughes-zal (Pilinszky János angol fordítójával). Néhány év házasság után Plath rádöbbent, hogy férje megcsalja egy közös ismerősükkel, ezért elvált tőle és két gyermekükkel Londonba, W. B. Yeats egykori lakásába költözött. Pár hónappal később, miután gyerekei szobáját nedves törölközők segítségével gondosan elszigetelte, magára nyitotta a sütő gázcsapját. 30 éves volt.
  • Sylvia Plath rajongói később Hughes kegyetlenkedéseit és hűtlenségét látták az öngyilkosság fő kiváltó okának, ezért többször is megrongálták a szerzőnő sírját, hogy a Sylvia Plath Hughes felirat utolsó szavát eltűntessék a kőről.