Mit jelenthet egy férfi és mit egy nő számára a barátság? Miként találhatjuk meg önmagunkat a kreativitásunkon keresztül? Milyen mélységekig köthet össze két embert a közös munka és az alkotás folyamata?
Gabrielle Zevin új regénye, a Világépítők a fenti kérdésekre keresi a választ, miközben visszarepít minket a 90-es évekbe, ahol a gyerekek ugyan még floppylemezeken cserélgették a videójátékokat, de a barátság, a szerelem és a szeretet éppen olyan szabályok szerint működött, mint ma. Egy kisfiú, Sam és egy kislány, Sadie 1987-ben egy kórházban találkoznak. Előbbi egy majdnem végzetes autóbalesetből próbál felépülni, amelyben elveszítette édesanyját, a lába pedig számos helyen megsérült, maradandó károsodást okozva. A fiú nem beszél senkivel, ideje nagy részét a számítógépteremben tölti és a Super Marióval játszik.
Sadie, aki beteg nővérét látogatja a kórházban véletlenül talál Samre, és a gyerekek között lassanként egy, a videójátékok iránti rajongásra épülő különös barátság szövődik.
Néhány hónap után azonban Sadie ballépése miatt a barátság megszakad, a fiatalok nyolc évvel később egy metróállomáson találkoznak újra. Mindketten egyetemre járnak, a fiú matematikát, a lány informatikát tanul. Sadie egy játéktervezésről szóló kurzusra elkészítette élete egyik első játékát, a Solutiont, amit a találkozáskor megmutat Samnek. Ez a pillanat hozza el számukra az elkerülhetetlen újrakezdést, és indít el egy kreatív alkotó együttműködést.
A fiú meggyőzi Sadiet, hogy alapítsanak egy játékfejlesztő céget, és valósítsák meg gyerekkori álmukat: tervezzenek olyan játékokat, amelyek világai beszippantják a felhasználókat, akik egy kis időre maguk mögött hagyhatják a valóságot. A tervezőpáros pillanatok alatt a szakma szupersztárjaivá válik. A gyors siker és a rengeteg pénz azonban nem védi meg őket a fájdalomtól, az árulástól és az elválástól.
Sam és Sadie első közös játéka az Icsigo, amely már debütálása előtt rengeteg konfliktust indít el a tervezői csapatban. A játék névadó karakteréhez a készítők eredetileg nem rendeltek egyértelmű nemet, mindig csak egy semleges nemű kisgyermekként hivatkoznak rá. Végül az egyik játékkiadó arra kéri a tervezőket, tekintsék a főszereplőt férfinak, ugyanis állításuk szerint női főszereplőkkel készült játékokat lehetetlen eladni.
Ezen a ponton kezdődik Sam és Sadie barátságának erodálódása, ugyanis a fiú a játékkiadó oldalára áll. A konfliktust csak elmélyíti, hogy az Icsigo promóciója során Sam lesz az, aki a figyelem középpontjába kerül, annak ellenére, hogy a játék sikere vitathatatlanul a lány munkájának köszönhető. A történteken keresztül bepillantást nyerhetünk a kreatív művészi együttműködés bonyolult világába, a regény második felében pedig testközelből követhetjük, hogyan szélesedik ki a Sam és Sadie közötti szakadék a hírnév, a siker és egy váratlan tragédia mentén.
A Világépítők egy fiú és egy lány találkozásának története, ami bár romantikusnak tűnhet, ebben az esetben mégsem az. Sam és Sadie bár szeretik egymást, sosem teljesen ugyanúgy, soha nem ugyanakkor. Kapcsolatuk plátói, sokkal inkább két briliáns elme és az általuk tervezett alternatív valóságok egyesülése, ami tisztább és fontosabb minden fizikai vonzalomnál.
A lány szavaival: „Szeretőből tizenkettő egy tucat – válaszolta Sadie. A férfi szemébe nézett. – Jobban szerettem veled dolgozni, mint annak a gondolatát, hogy szeretkezzünk. Mert az életben kevés igazi szerzőtárs akad.”
A regény az élet, a szeretet és a barátságok törékenységének megható és felejthetetlen krónikája. Sam és Sadie története nosztalgikus visszatekintés a két évtizeddel ezelőtti múltba, a végtelen lehetőségek világába, egy olyan varázslatos valóságba, ahol a halál nem az élet végét jelenti, hanem az újrakezdés és az újrapróbálás korlátlan számú lehetőségét.
