Az immár négy éves múltra visszatekintő Libri irodalmi díjak az elmúlt időszakban Magyarország legrangosabb irodalmi elismerései közé emelkedtek. Különlegességük abban áll, hogy a kiválasztás minden lépcsőfokán törekszünk arra, hogy a lehető legszélesebb körű egyetértés övezze a díjazottakat.

A 2018-ban megjelent, magyar szerzők tollából származó, magyar nyelven kiadott szép- és tényirodalmi könyvek közül 140 kulturális szakember szavazatai alapján született meg a 10 döntős névsora. Ezután nemcsak ötfős szakmai zsűrink dönt arról, hogy melyik könyv volt a tavalyi év legjobbja: számunkra ugyanilyen fontos a közönség véleménye, a Libri irodalmi közönségdíj is, amit kizárólag az olvasók szavazatai alapján adunk át május 15-én.

Ismerkedjen meg a 10 idei döntőssel, és segítsen eldönteni, hogy Bartis Attila, Kepes András és Bödőcs Tibor után 2019-ben ki veheti át a Libri irodalmi közönségdíjat!


Barabási Albert-László: A képlet

Miben teljesít jobban egy sztársportoló kevésbé ismert csapattársainál? Mitől függ, hogy melyik festményért fizetnek dollármilliókat egy-egy aukció előkelő látogatói, és melyik lóg egy harmadosztályú étterem falán? Mi különbözteti meg a tudományos áttöréseket elérő Nobel-díjasokat az átlagos kutatóktól? Az erdélyi születésű, jelenleg Bostonban élő hálózatkutató, Barabási Albert-László könyve az idei rövidlista egyetlen tényirodalmi alkotása. A minket körülvevő világ olyan színtereibe enged bepillantást, ahol a sikert és a sikertelenséget szabályozó hatások első pillantásra kuszák és megmagyarázhatatlanok, a könyv elolvasása után azonban sokkal tisztább képet alkothatunk róluk.


Dragomán György: Rendszerújra

Hosszabb-rövidebb novellák, kisebb-nagyobb, mégis minden szavukban valódi téttel bíró szabadulástörténetek sorakoznak Dragomán György tizenöt év terméséből összeállított novellagyűjteményében. Ahogy három évvel ezelőtti novelláskötete, az Oroszlánkórus központi eleme a zene volt, a Rendszerújra a politikai, vagy épp a személyes térben minket körülfogó béklyókat, a teljesen nyilvánvaló, vagy épp alig észrevehető rabságokat énekli meg. A történetekből rendre a rendszerkritika gesztusa világlik elő, az ember tragédiájának – miszerint újra meg újra rabbá tesszük egymást és önmagunkat – éleslátó analízise.


Kemény István: Nílus

Kemény István két egymást követő évben is bekerült a Libri irodalmi díjak döntősei közé. Tavaly Lúdbőr című esszékötete, idén pedig új verseskönyve, a Nílus került fel a díjak rövidlistájára. A könyv nagy utat jár be első és utolsó verse, a Duna ismerős rakpartja és a perzselő nap alatt hömpölygő Nílus aszketikus magánya között. A kötet összetartó eleme a víz, ami néhány oldalanként rendre felbukkan a sorok közül, hol tükörként szolgáló pocsolyák, hol az ablakon túl kopogó zápor képében. Kemény István versei látszólag önmaguk ellen dolgoznak: időről időre rávesznek bennünket, hogy felnézzünk a lapokból, és inkább magunk körül nézzünk szét.


Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

A szerző, aki eddig csak verseket és novellákat publikált, első regényével sem okozott csalódást. Krusovszky Dénes a 80-as, 90-es években feleszmélt generációnak ad hangot, mégpedig olyan nagyszerű arányérzékkel, amit nála jóval tapasztaltabb prózaírók is megirigyelhetnének. A személyes és a történelmi múlttal való szembenézés szükségességét és lehetőségeit vizsgálja a könyv, amely szerkezetét tekintve több kisregényből áll össze egyetlen grandiózus narratívává. Bár terjedelmes, mégsem terjengős, a cselekmény sodrát sehol nem akasztja meg hosszas moralizálás vagy önsajnálat. Empátiával és odafordulással késztet minket rá, hogy megértsük egy (vagy több?) nemzedék küzdelmeit, miközben helyet keresnek maguknak egy folyton változó világban.


Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy

Mán-Várhegyi Réka regénye a feminizmus sokszor félreértett, legtöbbször félremagyarázott szemszögéből fejti fel a #metoo egy hashtagbe foglalt, de mérhetetlenül bonyolult jelenségét. A Mágneshegy olyan erővel hasítja át az elmúlt néhány évben felszínre bukott, de régóta a társadalom minden rétegét átható problémakört, hogy még az is érzi a könyv lapjain sorakozó, életszagú helyzetek súlyát, akit egyébként hidegen hagy a #metoo-jelenség és az általános társadalmi egyenlőtlenség. A könyv elbeszélőjének újszerű látásmódja és egyes szám első személyben megjelenített személyes tere mellé betüremkedik egy mindent látó narrátor is, ezek összjátéka pedig elemi erővel képes érzékeltetni a nők kiteljesedését gátló viszonyrendszereket.


Pintér Béla: Újabb drámák

Az elmúlt húsz évben Pintér Béla a magyar független színházcsinálás ikonikus alakjává nőtte ki magát. Társulatának előadásaira nehezebb jegyet kapni, mint egy-egy világhírű pop-rocksztár koncertjére, munkássága pedig bebizonyította, hogy a mindannyiunkat érintő társadalmi kérdéseket, emberközi kapcsolatainkat és egyéni sorstragédiáinkat legjobban a színház meghitt terében lehet kifejezni, testközelbe hozni. A súlyos mondatokkal és frappáns egyedi megoldásokkal dolgozó Pintér-produkciók pedig különösen alkalmasak erre. A kötet Pintér Béla 5 drámájának szövegkönyvét tartalmazza a 2013-tól 2017-ig tartó időszakból, kiegészítve a színpadi változatokból kimaradt szövegrészletekkel.


Simon Márton: Rókák esküvője

Simon Márton az új költőnemzedék egyik legeredetibb hangú képviselője. Verseiben, és a kötet elején mintegy felvezetésként megjelenő rövid prózai írásaiban egymást váltják a mindannyiunk által megtapasztalható hétköznapokba betüremkedő szürreális képek, a nyelv határmezsgyéit pásztázó merengések, valamint az emberi kapcsolatok hogyanjait és miértjeit feszegető jelenetek. Szuggesztív nyelvhasználata néhány szóból egész képeket fest, és közben invitál, hogy lépjünk keresztül a vásznon.


Szilasi László: Luther kutyái

Karinthy Frigyes neve a tavalyi Libri irodalmi díjak kapcsán is felmerült. Miközben Bödőcs Tibor Addig se iszik című irodalmi paródiakötetét olvastuk, az Így írtok ti alázatos, mégis hasfalrepesztően szellemes karikatúrái jutottak eszünkbe – idén pedig az Utazás a koponyám körül említését tudnánk nehezen kikerülni Szilasi László önéletrajzi regényének kapcsán. A két könyv ugyanakkor ellenpontja is egymásnak: míg Karinthy esetében a racionális, már-már szenvtelen tudósítás határozta meg a könyv hangnemét, addig Szilasi László könyvében épp ennek ellenkezője történik. A szerző az agydaganata által tőle elrabolt időt próbálja visszaszerezni, vagy jobb híján rekonstruálni, miközben börtönbe zárt elméje ádáz, elkeseredett küzdelmet vív az őt körülvevő testtel.


Szvoren Edina: Verseim

Szvoren Edina novellái nem művi gonddal egységnyire kerekített, fogyasztásra alkalmassá tett történetek, inkább pillanatképek, amelyekből minden esetben érződik, hogy szereplői az első szó előtt is léteztek már, és az utolsó után is fognak, mi éppen csak egy apró villanásnyi képet kaphatunk egymással vívott harcaikból. A közhelyek ellen küzdő elbeszélők próbálják kialakítani maguk körül azokat a tereket, ahol szabadon beszélhetnek, ez a küzdelem azonban keserves, és kevés reménnyel kecsegtet. A kötet számos novellájának szolgálnak helyszínéül korunk kikerülhetetlenül szürkéllő monolitjai: irodaházak, áruházak, kies otthonok, amik körülzárják, elnyelik a belsejükben tehetetlenségre ítélt szereplőket.


Takács Zsuzsa: A Vak Remény

A kötet, amely idén elnyerte az Aegon Művészeti Díjat, Takács Zsuzsa fél évszázados költői életművét foglalja össze. Csalóka ezt a fél évszázadot félezer oldalba sűrítve látni, és a kötetet végigolvasva az is bizonyossá válik, hogy bár a benne sorakozó versek terjedelme ennyit tesz ki, valódi kiterjedésük ennél sokkal nagyobb. A versek elbeszélőinek vissza-visszatérő társa, a Vak Remény kötetcímnek is tökéletes – három rövidke szóba zárja a sötétség és a fény, a bizakodás és a teljes reményvesztettség tánclépéseit, amelyek végigvezetnek minket a könyvön. Néha egyikük vezet, néha a másik, néha szinte a mennybe látunk, majd hirtelen az utcasarkon kuporgó koldus szemébe nézünk, miközben mindkét világtól tanulunk valamit.