Képek vesznek körül minket, laptopon, telefonon, magazinokban, újságokban, könyvekben, és persze továbbra is ott lógnak a falakon. Ezzel a megállapítással indul A képek története című könyv, amely két korosztálynak szóló formában jelent meg. Ez a két kötet úgy néz ki egymás mellett, mint apa és kisfia, és nem véletlenül: visszafogottabb külsejű, vaskosabb és bővebb változata felnőtteknek, míg a karcsúbb, vidám, tarka címlapú kiadás gyerekeknek készült.

Láss, ne csak nézz! Erre biztat minket a két szerző, David Hockney, napjaink egyik legkeresettebb festőművésze, és Martin Gayford műkritikus, több művészeti témájú könyv írója. Kézen fognak és végigvezetnek minket nem önmagában a festészet, a fotográfia vagy a film, hanem átfogóan a képek, a háromdimenziós világot sík felületen rögzítő alkotások történetén. Mi pedig hálásan fogadjuk a kalauzolást, hiszen melyikünk ne tapasztalta volna, hogy ha tárlatvezetővel járunk végig egy kiállítást, az ő iránymutatásával olyan apróságokat is felfedezünk egy-egy alkotáson, amelyek egyébként elkerülték volna a figyelmünket.

Manapság képek milliói vesznek körül minket, és mi magunk is nap mint nap megszámlálhatatlan képet készítünk az okoseszközeinkkel, mégis, turistajelzések nélkül ebben a vizuális rengetegben ugyanolyan könnyű eltévedni, mint az igazi erdőben. A két brit szakember ilyen turistajelzéseket fest fel nekünk, miközben a lascaux-i barlang őskori bölényrajzaitól eljutunk a legmodernebb ultra HD videókig. Megosztanak velünk egy sor olyan érdekesség információt, amelyeknek köszönhetően felnyílik a szemünk, és egyszerre más szemszögből látjuk a korábban ismerősnek hitt világot. Észrevesszük például, milyen sok a hasonlóság egy bambuszleveles kínai selyemfestmény és egy járni tanuló kisgyereket ábrázoló Rembrandt-rajz között. Megtanuljuk, miféle eszközöket használt Dürer, hogy érzékeltetni tudja a perspektívát. Megtudjuk, mennyire emlékeztetett Jan van Eyck műterme egy modern filmstúdióra, tele csillárokkal, díszletekkel, jelmezekkel, parókákkal, páncélokkal, modellekkel, és hogyan találta fel Caravaggio már a 16. század végén a később a hollywoodi filmekben használt, erőteljes hatást keltő világítást.

A gyerekeket ugyanezen a téren és időn átívelő utazáson a két szakemberen kívül színes grafikák kísérik el, Ramszesz fáraóról és Pinokkióról, Picassóról és a baglyáról, a zajló Szajnát megörökítő Monet-ról és Michelangelóról, aki olyan mesterien skiccel fel egy emberi kezet, hogy a látogatója, egy római arisztokrata, kis híján hanyatt esik álmélkodásában. Ez a nemzedék olyan világban él, ahol a vizualitás minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap: rajzfilmek, tévéműsorok, sorozatok, klipek között. A könyv közelebb hozza hozzájuk a letűnt korok műalkotásait, amelyeket egyébként esetleg idegennek, unalmasnak, idejétmúltnak tartanának, és megmutatja nekik, honnan erednek a kedvenc videóik és számítógépes játékaik látványelemei. Ebben a változatban is szó esik vonalakról és nyomokról, fényről és árnyékról, tükrökről és eszközökről, és persze arról, mit hoz a jövő. Elvégre a képek története soha nem ér véget, hiszen mi írjuk.