Az 1901-ben alapított Nobel-díj nemcsak a legismertebb és legrangosabb, de a legnagyobb pénzbeli juttatással is járó elismerés a világ irodalmi díjai között. A díjazott 9 millió svéd koronával és a világ kulturális életének összpontosított figyelmével számolhat. Az alapító Alfred Nobel végrendelete szerint a díjat évről évre annak a szerzőnek adják át, „aki az irodalomhoz a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá.” Az elismerés nem egy konkrét művet díjaz, a bírák egy szerző életművét ismerik el, még ha a díjak indoklásakor meg is említenek egy-egy kiemelkedő alkotást. A díj – amelyet Nobel akarata szerint a Svéd Akadémia ítél oda – természetesen rengeteg kritikát kapott több mint százéves története során. Amikor Selma Lagerlöf – Nils Holgersson megteremtője – 1909-ben első nőként megkapta az elismerést, az Akadémia döntése legalább akkora felháborodást keltett, mint 2016-ban, amikor Bob Dylannek ítélték oda a díjat. Rengetegen marasztalták el az Akadémiát azért is, mert aránytalanul sok svéd írót tüntettek ki, míg számos olyan szerzőt nem, aki a kritikusok és a közönség szinte egyetemes elismerésének örvend: hogy csak pár nevet említsünk, Vladimir Nabokov, Lev Tolsztoj, John Updike, Primo Levi vagy Jorge Luis Borges soha nem vehette át az elismerést. Az idei év botránya, hogy a 2018-as irodalmi Nobel-díj átadását elhalasztották, mivel a Svéd Akadémia egyik tagja, Katarina Frostenson költő, férje ellen vádat emeltek szexuális erőszak miatt. Sőt, az is kiderült, hogy megvádolt Jean-Claude Arnault éveken át még a nagy bejelentés előtt kiszivárogtatta a nyertesek nevét. A botrány miatt a Svéd Akadémia számos tagja – köztük az elnök is – lemondott, és a díj presztízsének megőrzése érdekében úgy döntöttek, hogy idén nem adják át. Ebben a hónapban néhány olyan szerző előtt tisztelgünk, akik megkapták az elismerést, továbbá bemutatjuk az alternatív irodalmi Nobel-díj két jelöltjét is. Az alternatív irodalmi Nobel-díjat a botrány kirobbanása után a svéd kulturális élet szereplőiből alakult testület, az Új Akadémia alapította idén és október 12-én már ki is tüntet vele egy általa fontosnak tartott szerzőt. A jelöltek: Neil Gaiman brit, Murakami Haruki japán, Maryse Condé francia és Kim Thúy vietnami születésű kanadai író.
Selma Lagerlöf: Jeruzsálem
Selma Lagerlöf Magyarországon leginkább a népszerű Nils Holgersson mesesorozat szerzőjeként ismert, kevesen tudják azonban, hogy mesekönyve mellett termékeny szépíró, korának svéd társadalmát éles szemmel vizslató analitikus is volt, amelynek köszönhetően 1909-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Így ő lett az első nő, aki átvehette az ekkor még csak nyolc esztendős múltra visszatekintő, de már akkor is rangosnak számító kitüntetést. A Jeruzsálem a harmadik regénye. A történet egy idilli svéd falu lakóinak ráérősen bemutatott mindennapjaival kezdődik, majd lassan bekúszik a cselekménybe annak valódi szakítópróbája, méghozzá egy különös vallási szekta képében, akik néhány falusit rávesznek, hogy javaikat hátrahagyva induljanak el a Szent Városba. A regény megtörtént események érzékeny vegyítése a 19. század egyik fontos skandináv irodalmi hagyományával, a faludrámával.
Kertész Imre: Sorstalanság
Kertész Imre Magyarország első, és a mai napig egyetlen irodalmi Nobel-díjasa, aki 1975-ös regényével új kaput nyitott a holokauszt-irodalom sokszor áthatolhatatlannak tűnő falán. A szerző üllőkemény ütközőpontokat helyez a 15 éves főhős ártatlanságot árasztó, bizonytalan gyermeki nyelve és a haláltáborok kimondhatatlan kíméletlensége közé, ezzel szinte minden elődjénél sikeresebben érzékelteti az emberi szenvedéssel táplálkozó náci gépezet húsba- és lélekbevágó borzalmait. A mű önéletrajzi ihletésű, hiszen – akárcsak elbeszélője – Kertész maga is megjárta az auschwitzi és a buchenwaldi táborokat. Kertész Imrének saját bevallása szerint a kommunizmust is meg kellett tapasztalnia ahhoz, hogy meg tudja írni a könyvet, amely több mint tíz éven át készült, egy-egy fejezet megírása között néha évek teltek el.
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Magyarországon először A főkomornyik szabadsága címmel jelent meg, szerencsére az újabb kiadások javították a regény líraiságához és mélységéhez sehogyan sem illő, kissé suta címet. A könyv egy utazás története, ami elbeszélőjét térben és időben is kimozdítja komfortzónájából. A pedáns és végtelenül precíz Mr. Stevens évtizedek óta egy vidéki angol kúria főkomornyikja, amelynek új tulajdonosa engedélyez számára egy hosszabb kimenőt. Miközben Stevens keresztülautózik a II. világháború utáni Anglia melankolikus vidékein, kénytelen szembesülni a múlttal. Egy olyan múlttal, amelynek árnyai még őt, a decens, mértéktartó viselkedés és a kérdés nélküli szolgálat eleven megtestesítőjét sem hagyták sebhelyek nélkül. A tavaly Nobel-díjjal is kitüntetett japán-brit író könyve 1989-ben elnyerte Nagy-Britannia legrangosabb irodalmi díját, a Bookert is.
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Neil Gaiman olyan sikerkönyvek szerzője, mint a Csillagpor, a Sosehol és a Coraline. Mégis, talán az Amerikai istenek az a műve, amelyben a legkönnyebben érhető tetten meseszövő tehetsége, valamint a mundán és a természetfeletti között húzódó határvonal eltörlésének vágya. Egy vérbeli modern fantasyvel van dolgunk, ami magán hordozza az 1992 óta az Egyesült Államokban élő brit szerző olthatatlan szeretetét új hazája ezernyi különböző kultúrkörből táplálkozó hagyományai iránt. A könyvben a régi istenek (a skandináv, germán, angolszász, egyiptomi, afrikai, kelta és hindu hitvilág halhatatlanjai) háborúra készülnek a modern világ új isteneivel (az internet, a globalizáció és az összeesküvés-elméletek megtestesüléseivel). Shadow, a frissen szabadult elítélt pedig a két szembenálló világ közé szorulva próbál kiutat találni az istenek útvesztőiből. A Hugo- és Nebula-díjjal is kitüntetett regényt a szerző közreműködésével adaptálták nagy sikerű TV-sorozattá, amelynek második évada 2019-ben jelenik meg.
Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei
A kortárs japán irodalom legismertebb és legnépszerűbb alakja, bár otthoni kritikusai sokszor vádolják azzal, hogy a japán prózai hagyomány ápolása és továbbvitele helyett nyugati mestereket választott magának: általában Kafkát, Vonnegutot és Raymond Chandlert szokás legnagyobb elődeinek tekinteni. A megállapítás jogos, az pedig mindenki saját megítélésére van bízva, hogy ez mennyire probléma. A színtelen Tazaki Cukuru a társadalmi elidegenedés, a két világ között rekedtség és a múlttal való elkerülhetetlen és fájdalmas szembenézés témáinak állít gyönyörű oltárt. Tazaki Cukuru felnőttkorában, barátnője unszolására határozza el, hogy szakít az egész életét végigkísérő tétlen beletörődéssel, és szembenéz kitaszítottságának valódi okaival. A főszereplő semmilyensége először csak nevének írásmódjában mutatkozik meg, majd a történet előrehaladtával, az emberi lélek mélyére vezető úton újabb és újabb értelmeket nyer.