Boldizsár Ildikó ajánlója Beatrix Potter Nyúl Péter és barátai című könyvéhez

Él bennem egy belső nagymama-kép. Ezen a képen vállkendőbe burkolózó öreg anyókának látom magam, egy hatalmas karosszékben üldögélek, körülöttem rengeteg különböző életkorú kisfiú és kislány, akik még a fotel karfájára és háttámlájára is felmásztak, hogy jobban lássák a kezemben lévő könyvet. Abban ugyanis egy nagyméretű könyvet tartok, s bár én magam nem a könyvből olvasok (ezt onnan gondolom, hogy ezen a belső képen nincs rajtam szemüveg), a gyerekek látható gyönyörűséggel függesztik szemüket a lapokra. Tetszik nekem ez a kép, de valami mégis nyugtalanít benne: hiába szeretném megtudni, hogy mi lehet az a könyv a kezemben, a borító sosem élesedik ki.
Legalábbis mindezidáig így volt. Nemrégiben azonban megpillantottam egy könyvet egy kirakatban, s azonnal tudtam, hogy ezt a könyvet tartom a kezemben azon a vállkendős-mesefotelos képen: a Beatrix Potter összes (szám szerint huszonhét) meséjét tartalmazó Nyúl Péter és barátait. Azonnal meg is vettem. A tekintélyes súlyú és méretű könyv annyira gyönyörű, hogy villámgyorsan megkapta tőlem a „2020 legszebb könyve” díjat. Nem sok „legszebb” marad ebből az évből, de ez a könyv mindenképpen közöttük van!

A könyvpiac ontja magából a jobbnál jobb mesekönyveket, de gyakran elgondolkozom azon, vajon hány mese marad meg ezek közül 100–120 év múlva? Min múlik egy könyv sorsa? Melyikből lesz „klasszikus” és melyik tűnik el végül a könyvtárak túlzsúfolt pinceraktáraiban? Ha megnézzük az előző száz év termését – de az is bőven elég, ha beiktatunk egy gyerekkönyvtári sétát –, láthatjuk, hogy rengeteg könyv porosodik a polcokon, sőt egyes helyeken a katalógus cédulák rubrikájából még ma is nyomon követhető, mikor kölcsönözték ki utoljára egyiket-másikat. Kislánykoromban nagyon szerettem bogarászni ezeket a cédulákat, mindig elképzeltem az olvasók arcát, és szívesen megkérdeztem volna tőlük, nekik hogy tetszett a történet.

Beatrix Potter 1890-től, 24 éves korától kezdve készített kiadásra szánt rajzokat és meséket, előbbiek képeslap formában meg is jelentek. A szokatlan kombináció – a mese és illusztráció kettősére épülő leporelló-forma – azonban megijesztette a kiadókat, nem merték bevállalni a „könnyen elszakad” kockázatát. Potter első meséi végül 1902-ben jelentek meg, és hatalmas sikert arattak. Ez a siker lassan 120 éve töretlen. Ennek egyik okát abban látom, hogy Potter miniatűr remekműveket készített a meséihez, amelyeket egyébként a legkisebbeknek szánt. Illusztrációi nem „bájosak” vagy „csodaszépek”, hanem arról a különleges látásmódról tanúskodnak, amellyel Potter szemlélte a világot. Tudjuk róla, hogy gyerekkorától kezdve szenvedélyesen érdekelte a természet és a művészet, mindent aprólékosan megfigyelt, s ha már így tett, le is rajzolta, amit látott. Minden részletet alaposan kidolgozott: a helyszínt bemutató térképtől kezdve a ruhákon található utolsó kis díszgombig vagy masnicskáig. Órákig lehet nézegetni ezeket a rajzokat, s nézegetés közben tovább lehet szőni a történeteket, mert mindig találunk egy addig észre nem vett, apró részletet, ami meglódítja a fantáziát. Érzékletes festői stílus ez, határozott vonalvezetéssel, érzékeny ecsetkezeléssel és finom kidolgozású kompozícióval. Beatrix Potter sikerének másik titka a történetekben rejlik: emberszereplők helyett főképp állatokkal népesíti be azt a fiktív világot, amelynek minden szegletéből árad az a mindennapokban rejlő bizonyosság, hogy a legjelentéktelenebbnek tűnő dolgoknak is van értelmük. Ritkán fordul elő, hogy valaki egyszerre tud mesét írni és saját meséihez illő illusztrációkat készíteni, de ha ez a két dolog együtt áll, hiteles és maradandó alkotások születnek. Beatrix Potter az elsők egyike volt ebben.
A rendkívül gondosan összeállított kötet külön érdekessége, hogy amint haladunk előre a történetekben, minden fontos információt megtudunk a mesék keletkezéséről és Potter életéről. A másik különlegesség, hogy a szövegeket Szabó T. Anna és Dragomán György fordította, visszaadva az eredeti mesék minden szépségét, kedvességét és humorát.

Sosem használtam még ezt a hangzatos „marketinges fordulatot” könyvismertetők végén, de ennek a könyvnek valóban minden könyvespolcon helye van.