Boldizsár Ildikó ajánlója David Walliams Mamut a múltból című könyvéhez

Meseterápiás csoportokban húsz éven át kizárólag népmesékkel dolgoztam, ám az utóbbi években a „műmesék” is bekerültek a repertoárba. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a könyvpiac ontja magából azokat a gyerek- és kamaszkönyveket, amelyekben a gyerekek számára mindezidáig „tabunak” számító témák jelennek meg. Úgy gondolom, hogy ezeket a könyveket a szülőknek és a pedagógusoknak is feltétlenül el kellene olvasniuk – vagy legalább is jó lenne ismerniük –, mert pontos képet adnak a mai gyerekek és kamaszok érzés- és gondolatvilágáról, kétségeiről, félelmeiről. Egyéni, családi, társadalmi krízishelyzetek jelennek meg a könyvekben, középpontban a megoldásukra tett kísérletekkel, amelyek nem könnyűek, és nem is mindig sikeresek. Magány, kirekesztettség, verbális és fizikai bántalmazás, öngyilkosság, szexuális kiszolgáltatottság, önpusztító életmód, deviancia, bűnözés, betegségek, halál – ezek adják a témáit azoknak a könyveknek, amelyet „szocio-könyveknek”, „tabu-könyveknek”, „érzékenyítő könyveknek” nevez a szakirodalom. A témák némelyike már a 8-10 éves gyerekeknek szánt könyvekben is megjelenik, itt még „mesés megoldásokkal” oldva a témák keménységét.

David Walliams 8-12 éveseknek szánt művei is a „szocio-könyvek” körébe tartoznak, a korosztálynak megfelelő katartikus megoldásokkal. Harmincöt milliós példányszámban elkelt könyvei azt mutatják, hogy sikeresen megtalálta azt a nyelvet, amelyen keresztül megszólítja ezt a korosztályt a fontos társadalmi témákkal kapcsolatban is: például hajléktalanság, deviancia, demencia, tévéfüggés, bűnözés… Hazai sikerének egyik jele, hogy a legtöbb könyve még antikváriumokban is beszerezhetetlen. A „megtalált nyelv” legfontosabb eleme a humor, ami megjelenik a könyvek tipográfiájában és illusztrációiban is. A nehéz témákat Walliams kétféleképpen segíti elviselni: egyrészt sziporkázó poénokkal, nyelvjátékokkal és bátor szókimondással, másrészt azokkal a karakterekkel, akik hányatott sorsuk ellenére tele vannak szeretettel, józan ítélőképességgel, a szenvedők iránti együttérzéssel és a jóra való hajlandósággal.
A Mamut a múltból csak látszólag kivétel az érzékenyítő könyvek alól. Úgy tűnik, hogy tulajdonképpen egy klasszikus kalandregényt olvasunk 1899-ből, a viktoriánus Londonból, ahol egy tízéves árva kislány egy tízezer éves mamutban talál barátra, akit annyira megszeret, hogy barátai és szövetségesei segítségével életre kelti és visszajuttatja az Északi-sarkra. A kalandos és humoros elemek túlsúlya azonban egyáltalán nem feledteti az alapszituációt: a bántalmazott, kitaszított, súlyosan elhanyagolt, éhező-fázó, mélyszegénységben élő, „profi tolvajjá” kényszerült utcagyerekek fájóan aktuális megjelenését a könyv lapjain. Majdnem le is tettem a könyvet huszonöt oldal után, annyira nehéz volt ezeket a sorokat olvasni, mert nem tudtam kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy ez a sztori nem is 122 évvel ezelőtt történik…És megjelennek benne a méltatlanul kezelt veteránok, lenézett takarítónők, kigúnyolt törpenövésűek is, nem beszélve a múzeumok számára levadászott, kitömött állatokról. Az életre keltett mamut és megmentője között kialakult „szerelem első látásra” végül egyértelműen a mesék világa felé kanyarintotta a képzeletemet, és Elisával együtt izgultam végig az abszurd jelenetekben is bővelkedő kalandokat, amelyeknek középpontjában mégiscsak a szeretet, a barátság és az együttműködés áll: ezek segítségével még egy négyezer éve kihalt élőlény is életre kelthető. Ez a szép a mesékben és a meseregényekben: vigaszt tudnak nyújtani a legnehezebb szituációkban is. És az üzenet persze nem csupán négyezer éve kihalt élőlényekre vonatkozik. Vereckei Andrea fordítása remek, külön köszönet a rejtett Esterházy Péter-utalásért…
Minden emberi és gyermeki szépségen túl van ennek a könyvnek egy társadalmilag rendkívül hasznos szerepe is: végre megtanulhatjuk, hogy a mamutot egy „m”-mel írják.