Boldizsár Ildikó ajánlója Kertész Erzsi Éjszakai Kert című gyerekkönyvéhez

Kertész Erzsi első könyve, a Labirintó, kilenc évvel ezelőtt jelent meg. Rögtön felfigyeltem rá, több okból is. Először is azért, mert a népmesei sémák megbontása, a hagyományos szerepkörök újragondolása izgalmas történetet eredményezett, vigaszt nyújtva például azoknak a „legidősebb” testvéreknek, akik azért nem szeretik a népmeséket, mert azokban kizárólag a legkisebb királyfiak győzedelmeskednek. Ezzel szemben a Labirintó főhőse egy „legidősebb királyfi”, aki különleges csapattal száll hajóra egy zegzugos szigetvilágra emlékeztető tavon.

A történet és a „csapat” azonnal lenyűgözött. Utólag már jól látszik, hogy az első könyv szereplői éppúgy előrevetítették a későbbi könyvek titokzatos, különc, rendkívül eredeti hőseit, mint az akció- és fantáziadús történetmondást. Jó most visszagondolni Öcsémre, a filozófus macskára, Hiú Ábrándra, a hullócsillagra, aki vissza akart térni az égboltra, a Mágikus Iszappakolás szigetét kereső Villő Sellőre és Vényuszra, a nyúlra.

Szerencsére gyors egymásutánban érkeznek a Kertész Erzsi-könyvek – mára harminc szerepel a könyvlistákon –, és mindegyik másnak bizonyul. Elképesztő változatosság, többféle műfaj, más-más korosztály, ugyanakkor mindegyikben magabiztos történetvezetés, lélektani hitelesség, utánozhatatlan derű és Kertész Erzsis humor. Nagy kedvencem lett a Göröngyös úti iskola-sorozat is, amely az úgynevezett „problémaorientált gyerekkönyvek” közé tartozik, és jól tükrözi Kertész Erzsi fő célközönségének, a 8-12 éves korosztálynak gondolkodását, hétköznapjait.

Bármit és bárkinek ír a szerző, abban biztosak lehetünk, hogy a történetbe beépíti pszichológusként szerzett tapasztalatait, kapunk társadalomkritikát, filozófiai eszmefuttatást, történelmi utalásokat, és mindenekelőtt vagy mindenek felett: biztosan lesz valami nyomozás vagy rejtélyes ügy.

Így történik ez az Éjszakai kert című könyvben is, ami kicsit megosztotta rajongóit. Azok, akik logikusan építkező detektívregényként olvasták, csalódottságuknak adtak hangot amiatt, hogy a nyomozásnak nincs logikája, a bűntettnek nincs indítéka, az elkövetőről semmit nem tudunk meg, így a bűn leleplezésének és a bűnös bűnhődésének katarzisa elmarad.

Ez valóban így van, de ebben a könyvben épp ez a csavar. Hogy a történet végén az olvasó feltegye magának a kérdést: mi az igazán fontos az emberi létezésben? Mi után érdemes kutatni, keresni? Mi számít értéknek egy Rezzenéstelen Pillantású Macska szemében? És ha így olvassuk ezt a könyvet, a logikus válaszok már egyáltalán nem fognak hiányozni, sőt, egyáltalán nem is számítanak.

Mert az Éjszakai Kert az igaz lélek otthona. Egy olyan hely, ahol a szokásosnál jóval lassabban csordogálnak a napok, mert az Idő nem siet sehova.

A Rezzenéstelen Pillantású Macska mellett itt élnek a Rügyeknek Éneklők, a Varjakat Vigasztalók, az Árnyékban Bujkálók, a Ködcsapolók, a Kőkoptatók, az Áttetszők meg a Sziromszámláló… Itt mond meséket a Lány, aki a Csillagokat is Lehazudja az Égről, és itt fogadták be azt is, Aki a Feje tetején Áll. Ismerős „csapat”? Mindegyik „kertlakónak” fontos feladata van, de nem az emberi világban megszokott fontossági sorrend és értékrend szerint. Érzelmek, szívügyek, szomorúság, életszeretet, azok iránti felelősség, akik láthatatlanok, hallhatatlanok – ez lengi körül őket, ez mozgatja őket. Mi, olvasók, pedig elgondolkodhatunk azon, hogy míg a „csupapanaszkodóknak” az ellopott dísztó a legfontosabb érték a világon, mások arra figyelnek, ami az Éjszakai Kertben történik.

És akkor dönthetünk: mások dísztava után kutakodunk mi is, vagy inkább élettel töltjük meg a sajátunkat.