Boldizsár Ildikó ajánlója Zalka Csenge Virág Ribizli a világ végén és A kalóz királylány című könyveihez.
Mesekutatóként egyrészt végtelenül izgalmas volt az életem, másrészt rengeteg kínnal járt. Izgalmas volt azért, mert lépten-nyomon rábukkantam egy-egy gyönyörű mesére, s kínzó azért, mert a különleges kincsekért rengeteg „rossz” szöveget, csonkolt, értelmezhetetlen, összezagyvált mesét kellett elolvasnom. Bár nem adtam fel, egy ponton mégis megálltam. Hatalmas kupacokat képeztem az általam „használhatónak” vélt és „használhatatlannak” ítélt szövegekből, s az utóbbiakra rá se néztem többé. A szívem mélyén éreztem, hogy igazságtalan vagyok, de akkoriban sem eszközöm, sem lehetőségem nem volt arra, hogy másként is tehetnék.
Végtelenül hálás vagyok Zalka Csenge Virágnak,
hogy igazságot szolgáltatott a „használhatatlannak” ítélt kupacnak, és bebizonyította, hogy páratlanul szép mesék kerekíthetők a gyűjtők, mesemondók vagy mesekutatók által magukra hagyott történetekből is. Egy vérbeli, született mesemondó azonnal felismeri, hogy a kéziratokban porosodó szövegek élettel telíthetők meg az újramesélés során. Ez az az „eszköz”, amit nem mertem alkalmazni mesekutatóként, el sem tudtam képzelni, hogy egy szöveghez bátran hozzá lehet nyúlni, szabadon lehet formálgatni, csiszolgatni, szépítgetni, egymás mellé fűzni a különféle változatok szebbnél szebb díszítőelemeit, úgy, ahogy Zalka Csenge is teszi.
Pedig egy igazi mesemondó mindig is ezt csinálta, képzeletének nem szabtak határt a tudományos igényű elvárások.
A népmesék lényege épp az, hogy nem megváltoztathatatlan szövegekből, hanem szabadon variálható elemekből állnak,
amelyeket a gyakorlott és a történetet tiszteletben tartó mesemondók a hallgatóság igényeit figyelembe véve kombinálhatnak. Legszebb mesegyűjteményeinken ott ragyog a mesemondó személyiségének nyoma, s így van ez Zalka Csenge esetében is. Százötven évvel ezelőtt a gyűjtők versenyeztek volna érte, mert olyan különleges módon ötvözi az ismert (vagy nagyon is ismeretlen) változatokat, s olyan hibátlan díszítőtechnikával teszi még szebbé őket, hogy a mesék egy részét még akkor is az ő nevével kell emlegetnünk, ha az alapszüzsé régtől fogva létezik. A mesék szeretetén túl alázat, kitartás, felfedezőkedv és a kincsek megtalálásába vetett töretlen bizalom kell ahhoz, hogy egy ilyen különleges és igényes meserepertoár összeálljon.
A vérbeli mesemondó nem bánhat önkényesen a szövegekkel, de lehetősége van saját meserepertoárját egyrészt kiválasztani, „összeszerkeszteni”, másrészt a meséket a saját ízlése szerint ékesíteni. Zalka Csengének is van jellemző tematikája: mindkét gyűjteményében olyan meséket válogatott célzottan össze – pontosan hetvenhetet! –, amelyekben egyrészt önmagukért, sorsuk alakulásáért tenni kész, izgalmas női szereplők jelennek meg, másrészt sok más sztereotípia, felületes vélekedés és előítélet is felülíródik: egyáltalán nem minden mostoha gonosz, nem minden testvér irigy, nem minden királykisasszony kényes, passzív, megmentésre váró. Harmadrészt pedig újrameséli azokat a meséket is, amelyekben egymást segítő, egymásért kiálló, támogató, hűséges, gyöngéd és minden tekintetben egyenrangú férfiak és nők szerepelnek. Ráadásul mindegyik csodaszép nevet is kap!
Rendkívül alapos és tudatos kutatómunka áll a háttérben, a kötetek végén feltüntetett források önmagukért beszélnek. A Ribizli a világvégén című kötetbe (amely 2020-ban elnyerte „Az Év Könyve” díjat) például kerültek népmesék 1847-1896 közötti néprajzi gyűjtésekből is, A kalóz királylány pedig nem csak évszámokban, gyűjteményekben változatos és lenyűgöző, hanem a nemzetközi kitekintés sokszínű, sok helyszínű szempontjából is.
„Mindig szebben adj tovább egy mesét, mint ahogy hallottad!” – idéz Zalka Csenge egy mesemondóként kapott jó tanácsot. A két kötet annak bizonyítéka, hogy ez igazán jól sikerült!