A sorvezető

Horváthné Kopányi Eszter

boltvezető

Ezek érdeklik: „mindenevő” vagyok Miért?

Valamikor régen volt egy könyvesbolt, a bejárati ajtótól jobbra és balra két kicsi kirakata volt, amelyeken át benézve késő ősztől a tavasz végéig kristálytisztán látszott a kerek vaskályha körül megolvadt levegő, így nem volt kérdés, hogy a hidegről bemenjen-e az ember átmelegedni és nézelődni kicsit. Ha szerencséje volt a betérőnek, találkozhatott Mobyval, a hátsó kertszomszéd erdélyi kopójával, a kályha őrzőjével. Rendkívül barátságos eb volt, kedvelte a könyvesbolt meghitt hangulatát, az ott dolgozókat és mindenkit, akinek egy-két kedves szava volt hozzá. Úgy emlékszem ezekben az években szerettem meg a könyvesbolt világát, ami az azóta eltelt három évtizedben fantasztikusan megváltozott, ám néhány tekintetben, az idő vasfoga ellenére is örökzöld maradt. Itt vannak még az olvasó vásárlók, a szakmát szerető kollégák és az illatos, színes, érdekes, különleges, lenyűgöző és csodálatos könyvek.

Tök Magda kalandjai

Tök Magda kalandjain keresztül egy olyan világba csöppenünk, amelynek hétköznapi izgalmaira a lelkünk mélyén szerintem mindannyian nagyon vágyunk. Kedvem támadt tőle kialakítani egy veteményes kertet és csendben várni, hogy vajon mi fog történni, amikor életre kelnek benne az illatos és színes zöldségek és gyümölcsök. Figyelni, hogyan alakul az életük, hogyan gyarapodnak és miként fognak reagálni az évszakok és az időjárás változására. Kedvencem Rostosné Lopótök Irén, aki a rímeken túl remekbe szabott fizimiskát is kapott Nagy Norbert illusztrátortól.

További könyvajánlók

Ahol a folyami rákok énekelnek

Már a címe is igazán különleges. Krimi, pszichológia és szépirodalmi regény csodálatos egyvelege. A főhős Kya,

Elektronikus állam

Nehéz nem szuperlatívuszokban írni egy olyan alkotásról, amely rövidsége ellenére ilyen mély nyomot hagy. A kötetet

Félj bátran

Al Ghaoui Hesna egy igazán érdekes, nem mindennapi tapasztalatokkal bíró személyiség. Egy ideje követem a pályafutását,

A varázslók

Ti, akik most a középsuli fele után, még mindig nem tudjátok, hogy mit kezdjetek majd magatokkal,

Szakértőink ajánlói

A németek Bödőcs Tiborja

A kezem remeg, mert ránézek a billentyűzet kiosztásra, és a felső sorban ez van: QWERTZUI. És eszembe jut a könyv második harmadában előkerülő kérdés: Miért is ezek a betűk vannak ott?

Boldogság dán recept szerint

Hallottak már Önök a Koppenhágában székelő Boldogságkutató Intézetről? Gondolom, nem. Bevallom én sem

Munkatársaink ajánlói

Négy betű

AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad és automatikusan előtör

lm.png
A sorvezető

Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.