Mi lesz akkor, ha az ember, aki történetesen még nem felnőtt, megkérdezi a szüleit, hogyan lehetne meggyorsítani ezt az egész felnövés-folyamatot, de egybehangzóan azt a választ kapja tőlük, hogy egyáltalán nem érdemes, mert a gyerekkornál csak a felnőttkor a rosszabb? Ott a sok munka, a kegyetlen főnökök, az állandó rohanás, pedig Gavarin, Laboda Kornél könyvének főszereplője úgy érzi, a minden hétfőn kérés nélkül eljövő matek-, a keddi magyar- és a szerdai környezetóra körforgása már így is éppen elég unalmas ahhoz, hogy talán jobb lenne más kalandok után nézni.

Egyik este be is indítja űrhajóját és – mintha Mézga Aladártól is okosan ellesett volna ezt-azt –, magával viszi kutyáját és két macskáját. A világűr végtelen, és végtelenül izgalmasnak bizonyul. Egyrészt tele van különös figurákkal, űrbisztróval és kozmikus kifőzdével, ráadásul az is hamar kiderül, hogy az okosan eltett pilótakeksz aranyat ér. Elcserélhető szörpre, pizzára vagy éppen sajttortára, sőt, még tankolni is lehet belőle. Csak éppen barátok nélkül egy kaland sem az igazi. Gavarin a Kozmosznak hála hamar barátokra lel.

A különös helyszín különös figurákat sodor az útjába, első barátja Makszimov lesz, a kissé gumicukorfüggő fehérköpenyes mérnök, akivel befogadják Z-t, az önmagát folyton és kényszeresen korrigáló, hazudni nem tudó, hiperérzékeny, nem tudni pontosan milyen fajba sorolható lényt. Mint azt már említettük, a kaland nem lenne kaland barátok nélkül, viszont minek indultunk volna útnak Gavarinnal az univerzum felfedezésére, ha nincs senki, akivel meg kellene küzdeni?

A képen Laboda Kornél a Gavarin és az álomantenna című könyv szerzője.
Laboda Kornél / Jurányi Ház, juranyihaz.hu

Laboda Kornél – akinek neve ismerősen csenghet a színházba járóknak, illetve aki MátéPONTindul című ifjúsági regényével az egyik legjobb könyvet produkálta műfajában –, kiváló dramaturgiai érzékkel fűzi egymás után a szálakat, hozza be a képtelen történéseket, izgalmas karaktereket, hogy aztán együtt eredjünk nyomába az álomlopás tényének. Ugyanis a végtelenben az álom az egyik alapvető életfeltétel, de legalábbis üzemanyagtermelő erő, és a három barát, kiegészülve Topáz Tinával – aki generációkon át a pandzsúr cián megivására kényszerült volna, ha nem lépnek közbe Gavarinék –, a rejtély felderítésére indulnak.

A képtelennek tűnő történések egészen mindennapiak Laboda Kornél könyvében, ami nem véletlen.

Ha egy kicsit hajlunk a metaforikus olvasatok felderítésére, hamar világossá válik, hogy ebben a regényben minden történés, minden jellemrajz és minden furcsaság simán megfeleltethető hétköznapi életünk apró darabjainak. A zseniális dialógusok érzékenyeken villantják fel a barátságok és szerelmek kialakulásának folyamatát, az élet küzdelmes pillanatainak megélését, illetve azt, hogy miként segíthetünk egymáson.

A képen Laboda Kornél Gavarin és az álomantenna című könyve.
Forrás: debrecenipagony, Instagram

Természetesen ez a megfeleltetés csak könnyű kapaszkodó ahhoz, hogy a recenzens egy olyan könyvet ajánljon az olvasók figyelmébe, ami rendkívüli módon, egy vérbeli kalandregénybe ágyazva szól az értelmetlen rendszerek elleni fellépésről, és az összefogás erejéről.

A kis csapat ugyanis – egyesével is – leküzdve saját félelmeit együttes fellépéssel, közösen ér el sikert, de a nyomozás maga nemcsak a titok felfedéséről és a cél elérésől szól, hanem közös gondolkodásra is bátorít, akár olyan nehéz kérdésekről is, mint hogy mi a helyes és mi nem az.

A mai magyar gyereknevelés és edukáció kulturális hagyományai nem feltétlenül alapoznak arra, hogy filozófiai problémákat értelmezve, nem azonnal megfogalmazott válaszok, hanem inkább kérdések, párbeszéd mentén jusson el olyan következtetésekig, amelyek nem feltétlenül a jó és rossz oppozíciójában, hanem a sokak/minél többek számára élhető világ létrejöttében gondolkodjon. Laboda Kornél Az Év Gyerekkönyve Díjjal is kitüntetett regényében éppen ezen elvek mentén halad, ami azért is örömteli, mert nagyon hiányzik ez a típusú irodalom a polcainkról.

A képen Laboda Kornél Gavarin és az álomantenna című könyvének egyik illsuztrációja.
A könyv egyik illusztrációja Jásdi Juli tollából. / Forrás: Pozsonyi Pagony, Facebook

Nem problémairodalom ez, hiszen az ember annyit nevetgél olvasás közben, amennyit nem szégyell, mégis egy-egy párbeszéd gyomorba vág, mert mindannyiunkra ráférne időnként, hogy elgondolkodjunk azon, valóban annyit segítünk-e egymásnak, amennyit tudunk, és valóban úgy segítünk-e, ahogy az a másiknak a legjobb? Tényleg szükség van-e autoriter oktatási paradigmákra, vagy a párbeszéd és a konszenzus tud segíteni abban, hogy ne csak éljünk, hanem jól is éljünk abban a világban, abban a kozmoszban, amelybe érkeztünk?

Gavarin története letehetetlen,

és Jásdi Juli vicces, energikus rajzai pontosan azt a gondolatot erősítik, mely szerint nem biztos, hogy az a jó, ha tökéletes, ámde értelmen rend uralja a világot. Hiszen nem baj, ha kicsit mások vagyunk, és nem árt néha egy kis káosz, kreativitás meg nyitottság, mert akkor talán még az íróasztalunk is űrhajóvá válhat!

A legjobb könyvek egy helyen – Fedezd fel az elmúlt évek díjnyertes köteteit a www.libri.hu/dijnyertes irodalom oldalon keresztül!

Még több cikk a témában: