Az amerikai írónő a New York állambeli Lockportban született. Mivel szülei kétkezi munkás, mezőgazdasággal foglalkozó emberek voltak, így fiatalon nagyon sok időt töltött a természetben. Ugyanabba az egyterű iskolába járt, mint magyar származású édesanyja. Gyerekként meghatározó olvasmány volt számára az Alice Csodaországban című regény.

Családjában ő volt az első, aki elvégezte a középiskolát. Érettségi után Oates ösztöndíjjal került be a Syracuse Egyetem angol szakára, ahol mind intellektuálisan, mind társasági szinten kinyílt számára a világ. Az egyetemi évek alatt írta meg első regényét, amelyet aztán a kukába dobott, majd nekilátott egy következőnek – így képezte magát az írás terén.

Első regényét huszonhat évesen jelentették meg, harminc éves korára az egyik legsikeresebb és legismertebb író lett Amerikában. Máig az egyik legtermékenyebb szerzőként tartják számon. A jelenleg 87 éves Oates folyamatosan jelenteti meg könyveit, melyek között az elmúlt években volt regény, novella, ifjúsági könyv, esszé, memoár és mese is.

Elmondása szerint kézzel ír, minden nap reggel nyolctól délután négyig dolgozik, illetve este még két-három órát foglalkozik az írással. Oates hatalmas bokszrajongó, Mike Tyson karrierjét tíz éven keresztül folyamatosan követte.