Amikor a hátborzongató történetek jelentős szerzőiről beszélünk, akkor Edgar Allan Poe, Mary Shelley vagy éppen Bram Stoker, a kortársak közül pedig Stephen King neve bizonyosan felmerül, ám aki a horror műfaját behatóbban ismeri, annak H.P. Lovecraft világteremtő eszménye és mitikus rémalakjai jelentik a rettegés magasiskoláját.
Lovecraft Providence-ben született, és kisebb megszakításokkal ugyan, de egész életét a városban töltötte. Háromévesen már tudott olvasni, hétévesen pedig már különféle történetek írásával próbálkozott. Gyermekként rajongott a görög-római mitológiákért, valamint Az Ezeregyéjszaka meséiért, később pedig a csillagászat és a kémia tudománya foglalkoztatta.
Lovecraft félelmetes istenségek, teremtmények eredettörténetét találta ki és szőtte bele az elbeszéléseibe. Egészen új távlatokat nyitott a horrorirodalom terén a tudományos fantasztikum beemelésével. Ő volt a szellemi atyja többek között Cthulhunak is, egy ősi űrbéli lénynek, aki már az emberiség létrejötte előtt létezett a Földön.
Nevéhez fűződik továbbá a Necronomicon című könyv, amely tele van démonokat és halottakat idéző gonosz rituálékkal. Elmondása szerint eredetileg egy őrült arab költő, Abdul Alhazred írta a művet, ő pedig csak rátalált. Habár ez egy tudatos írói fogás volt, sokan elhitték a fiktív mesét. Ugyan életében nem kapta meg a neki járó figyelmet és tiszteletet, halála után óriási kultusza kerekedett a személye és történetei köré.