Eredetileg Doris May Tayler néven látta meg a napvilágot a mai Irán területén, brit szülők gyermekeként. Családjával 1925-ben a mai Zimbabwe területével megegyező Dél-Rhodésiába költözött egy kukoricafarmra, ahol szülei növénytermesztésből tartották fenn magukat.
Tizenöt évesen otthagyta az iskolát, majd elhagyta a családi házat is, hogy nevelőnőként dolgozhasson. A továbbiakban saját magát képezte, a munkaadóitól kapott könyvekből tanult. Életében kétszer ment férjhez, második házassága révén vette fel a Lessing nevet.
Egész gyermekkorát és későbbi munkásságát meghatározta az, hogy látta a dél-afrikai lakosok jogfosztott helyzetét. Morális felelősségének érezte, hogy felszólaljon a rasszizmus ellen, élesen bírálta az apartheidrendszert, kiállt a nők egyenjogúságáért. Feminista írásai, illetve politikai nézetei miatt azonban arra kényszerült, hogy elhagyja Dél-Afrikát, ekkor Angliában kezdett új életet.
Legfontosabb művei között tartjuk számon A fű dalol, illetve Az arany jegyzetfüzet című regényeket. Doris Lessing 2007-ben, nyolcvannyolc évesen kapta meg munkásságáért a Nobel-díjat, így ő lett minden idők legidősebb díjazottja. Lessing 2013-ban hunyt el West Hampsteadben.